Zirc a szerzetesrendek feloszlatásának idején

Gianone András

Zirc, az 1182-ben alapított monostor, a török kiűzése utáni időkben lesz a magyar ciszterciek legfontosabb központjává. Ez egyértelművé válik a 19. század folyamán, amikor a zirci apát elnyeri Pilis, Pásztó és Szentgotthárd apáti titulusát is, így az összes magyarországi ciszterci Zirc joghatósága alá kerül. Mindezt megerősíti XI. Piusz pápa, amikor 1923-ban felállítja a Ciszterci Rend Zirci Kongregációját. A Ciszterci Rend Magyarországon a 20. század első felében reneszánszát éli: a rendtagok száma 50 év alatt megduplázódik, az öt ciszterci gimnázium az országban a legszínvonalasabbak közé tartozik, az előszállási uradalom mintaszerű gazdálkodása pedig biztos anyagi hátteret nyújt. 1945-ben a rend elveszti nagybirtokát, 1948-ban államosítják iskoláit, de a zirci monostor, a rendházak és a rendi plébániák még megvannak. Sőt, 1948 és 1950 között több fiatal jelentkezik novíciusnak, mint a korábbi években.

Ami Zircen 1950 júniusa és októbere között történik, az korántsem egyedi eset. Az itt lejátszódó események hűen tükrözik azt, milyen gyökeres fordulatot vesz a szerzetesség története Magyarországon: szerzetesek internálása, szerzetesség létéről folyó tárgyalások az állam és az egyház között, rendek működési engedélyének megvonása és szétszóratás.

Mi is történik ezekben a hónapokban Zircen? Egy feszültséggel teli időszak tárul elénk ciszterci szerzetesek és Zircre internált apácák visszaemlékezései, valamint a zirci apátság Historia Domusa, Endrédy Vendel megfigyelési és vizsgálati anyaga és más források alapján.

Előzmények

Az iskolák 1948 júniusi államosítása mellett 1948-1950 folyamán a kórházakat is el kellett hagyniuk a szerzeteseknek. 1950 tavaszán néhány női zárdát át kellett adni a hatóságoknak, és az a hír járta, hogy több helyről is elhurcoltak apácákat, ezért a növendékeket sok helyről hazaküldték. 1950 májusától a sajtóban mindennaposak voltak az egyházellenes cikkek. Május 21-én pedig Révai József nagy beszédet mondott a kommunista párt vezető testületének ülésén a szerzetesek feleslegességéről és veszélyességéről. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének - Révai beszámolóját tükröző - június elsejei határozata jelezte, hogy a párt részéről napirendre tűzték a szerzetesrendek felszámolását. A szerzetesek is érezték, hogy valami történni fog.

A deportálások

A szerzetesek elhurcolásáról Zircen 1950. június 10-én délelőtt a szombathelyi püspökségről telefonon kapta a perjel az első értesítést: "Patres Cistercienses ex Sancto Gotthardo hodie nocte ejecti sunt" (a ciszterci atyákat az előző éjjelen kidobták Szentgotthárdról). Majd néhány órával később Kunszentmártonból érkezett a hír, hogy a pécsi és a bajai ciszterci rendházak tagjait az ottani kármelita kolostorba vitték. Végül megérkezett Weber Arnulf zirci jószágkormányzó is, aki június 9-én éjszaka Szentgotthárdon volt. Az ávósok őt is elvitték a többi cisztercivel együtt, de Felsőgödnél elengedték, mivel ő zirci lakosként nem szerepelt az internálandók között. Aztán jöttek a hírek a többi szerzetesrend határ menti házainak kiürítéséről és az ott lakók elhurcolásáról. Június 19-én pedig arról kaptak hírt, hogy most már az ország belsejében levő rendházakból is elvittek szerzeteseket, így Székesfehérvárról és a budapesti tanulmányi házból, a Bernardinumból az ottani cisztercieket Pásztóra illetve Előszállásra internálták. Az egrieket ugyan nem deportálták, de a rendházat elvették. Ezektől a napoktól kezdve "vége volt minden biztonságnak és nyugalomnak, annak a relatív nyugalomnak, ami még volt a monostorban". Zircen is megkezdődött a felkészülés arra, hogy őket is bármikor elvihetik. Mindenki csomagolni kezdett, összekészítették az elhurcolás esetén magukkal viendő személyes holmit. Igyekeztek elrejteni az apátság értékeit, főleg a konyhai felszerelést és a textíliákat, abban a reményben, hogy az egész csak átmeneti ideig fog tartani.

A szerzetesrendek főnökei az elhurcolásokat hírül véve kérték a püspököket, hogy segítsenek. Grősz József, a püspöki kar akkori elnöke végül június 20-án levélben fordult a kormányhoz, és javasolta, kezdődjenek megbeszélések az állam és az egyház között a szerzetesekről. A június 28-án meginduló tárgyalásokról Endrédy Vendel zirci apátot rendszeresen tájékoztatták - többek között a rendfőnöki konferenciákon - az egyházi tárgyalóküldöttség szerzetesi tagjai. Rajta keresztül a hírek eljutottak a rendtársakhoz is, de a növendékeket igyekeztek megkímélni az izgalmaktól, hozzájuk csak kevés információ jutott el a deportálásokról és a tárgyalásokról. A visszaemlékező akkori ciszterci növendékek szerint a légkör igen bizakodó volt, senki sem aggodalmaskodott. Egyébként a zirci apát a külföldön élő rendtársakat is igyekezett tudósítani az eseményekről. Ezt illegális úton (diplomáciai postával) tette, mert tartott attól, hogy másképpen levelei nem vagy csak felbontva érkeznek meg rendeltetési helyükre. Az állam ugyanis igyekezett titokban tartani a szerzetesek elhurcolását és az egyéb hatósági intézkedéseket - ezekről a magyar sajtóban egy sor sem jelent meg.

A tárgyalások július 5-i fordulója után a püspökök felszólították az egyházmegyéjük területén levő szerzetesházak elöljáróit, hogy készüljenek föl az "áttelepítésre". Ettől kezdve már előre értesítették a rendházakat a kiürítés időpontjáról, és valamivel több személyes holmit vihettek magukkal kényszertartózkodási helyükre a szerzetesek, és a deportálást végrehajtó ávósok is sokkal udvariasabbak voltak, mint korábban. Mindazonáltal az internálások egészen augusztus közepéig folytatódtak, de zirci monostorból végül is nem vitték el a cisztercieket, sőt...

Mindennapi élet Zircen június-júliusban

Bár Zirc fölött is ott lebegett az elhurcolás réme, a monostor élete többé-kevésbé a megszokott mederben folyt tovább. Az első deportálási hullám előtt pár nappal, június 5-én volt a negyedéves oblátusok érettségi vizsgája. Június 22-én pedig teológiai vizsgák következtek. Június 16-án új örökfogadalmasokat szenteltek pappá. Egyikük újmiséjén vett részt június 19-én Zircen Rácz Pelbárt atya, a Bernardinum lakója, aki így megmenekült az elhurcolástól. Június 22-én tizennyolcan tettek első fogadalmat, mivel a rendkívüli helyzetre való tekintettel a novíciátus idejét - Rómát is megkérdezve - lerövidítették. A súlyosan beteg zirci alperjel június 19-én halt meg. Két nappal későbbi temetésén énekelték először a szerzetesek az új funerariumot. A közös karima és a közös étkezés még azokban a napokban is megvolt, amikor a rendes napirendet nem lehetett tartani.

Mivel 1950 folyamán a világi alkalmazottak szép lassan elhagyták a monostort, a növendékek és a novíciusok vették át a apátsághoz tartozó föld, a zöldségeskert és a sertések gondozását. Ezenkívül július 5-től az atyák és a növendékek is segítettek a portaszolgálat ellátásában. A hónap utolsó napjaiban - ahogy ez nyáron szokásban volt - kirándulni voltak a növendékek, akik közül sokan július-augusztus folyamán két hétre családjukhoz mentek vakációra.

Házkutatások

A viszonylag nyugodt júliusi hónapban is volt azért néhány zavaró esemény Zircen. Az ÁVH 14-én este 10-től másnap hajnali 4 óráig házkutatást tartott Endrédy Vendelnél, aprólékosan végignéztek minden iratot és az apát házikönyvtárának összes kötetét, de azt az íróasztalon heverő levelet nem vették észre, melyet Endrédy Vendel Rómába szándékozott küldeni. A levélben egyébként Horváth Richárd rendtársának - aki azokban a napokban kérte a rendből való elbocsátását és az esztergomi egyházmegyébe való áthelyezését - a békemozgalomban való működéséről számolt be. A három polgári ruhás nyomozó végül magával vitt több, korábbi évekből származó apáti köriratot, leveleket, könyveket és más dokumentumokat, melyeket a későbbi per kapcsán felhasználtak ellene. Az eset után egy héttel a zirci számvevőségen és a gazdasági irattárban is volt házkutatás, amelynek végén a helyiségeket lepecsételték.

Apácák zirci internálása

Július 27-én Urbán Gusztáv atya, aki a kényszertartózkodási helyéül kijelölt Előszállásról szökött el, hozta a hírt, hogy augusztus elsején kb. 550 apácát fognak Zircre hozni. Így az apátságot nem érte készületlenül az, hogy augusztus elsejének hajnalán másfél tucat különböző kongregációba tartozó 449 apáca, köztük 8 tartományfőnök érkezett a monostorba. Mindnyájan nagyon örültek, hogy a Szovjetunió helyett Zircre hozták őket a leponyvázott teherautók. Többségük Pilisligeten, a vincés nővérek ottani öregotthonában töltötte a korábbi heteket. Oda még a júniusi deportálások idején vittek több mint 200 kedves nővért, akiket most Zircre telepítették át az őket Pilisligeten befogadó apácákkal együtt. De hoztak nővéreket Pécelről, Esztergomból és más helyekről is. A ciszterci növendékek segítettek a mintegy 150 idős és beteg apáca szállításában (volt olyan apáca, akit hordágyon hoztak, sőt egyiküknek a koporsója is kész volt már), a csomagok felhordásában és a nővérek elszállásolásában is. Endrédy Vendel a betegek és idősek rendelkezésére bocsátotta saját lakosztályát az apáti kápolnával együtt, így nekik nem kellett mindennap megtenniük az utat a templomba. Ezenkívül a zirci monostor más részei: az ún. királyszoba, a vendégszobák többsége, az ún. múzeumi rész és a folyosók egy része is az apácák szállásául szolgált. Bár a ciszterciek igyekeztek összébb húzni magukat, a nővérek így is nagyon zsúfoltan laktak. Minden szerzet saját helyiséggel rendelkezett, a különböző kongregációból valók csak keveset beszélgettek egymással - ez jellemző volt arra a korra. Apácákat egyébként augusztus elseje után is hoztak Zircre, összesen mintegy 500 nővért hurcoltak ide.

Ellátási nehézségek

Igen nagy gondot okozott a hirtelen megnövekedett létszám ellátása is. A 100-120 fő helyett most hirtelen több mint 600 embert kellett etetni, és az apácák által hozott élelem hamar elfogyott. A helyi és a környező települések lakosai segítettek: Horváth Konstantin perjel a Historia Domusban 30 oldalon keresztül örökítette meg az adományokat és az adományozókat, még a protestáns Dudar község is küldött egy kocsirakomány élelmet. Az apátság kulcsárnője lovas kocsival, Pelbárt atya pedig egy kis autóval járta a környéket, és gyűjtötte az adományokat. A lakosság nagylelkűségének következtében a monostor lakóinak egyetlen napig sem kellett éhezniük. Az étkezések rendje persze be volt osztva, hiszen egyszerre nem fértek el az apáti ebédlőben. Az egyik csoport még ebédelt, amikor a második már a folyosón gyülekezett. A legnagyobb problémát a víz jelentette, amellyel nagyon kellett takarékoskodni. Az apátság vízellátását ugyanis eredetileg 80 személyre méretezték. A meleg nyár és a sok ember miatt Endrédy Vendel már járvány kitörésétől tartott. Az apácák imái azonban meghallgatásra találtak, mert augusztus folyamán többször is esett az eső. Mindig akkor, amikor már nagy szükség volt rá. Szerencsére az orvosi ellátást is biztosítani tudták.

Az apácák foglalkoztatásáról Palos Bernardin atya, egykori pécsi tankerületi főigazgató vezetésével fiatal ciszterciek gondoskodtak. Rónay Detre atya énekkart szervezett, mely több hangversenyt is adott: így Nagyboldogasszony illetve Szent István ünnepén az apát tiszteletére, máskor pedig a Zircre látogató püspököknek. A nővérek elmélkedéseken vettek részt, előadásokat hallgattak, olvastak a könyvtárban, sétáltak az arborétumban, heti váltásban segítettek a konyhán és a felszolgálásban, dolgoztak a monostori gazdaságban, vezették a saját irodájukat, amely a postaszolgálatot is ellátta és fogadták a látogatókat. Az atyák naponta több misét is celebráltak, be volt osztva, melyik közösség mikor vesz részt a liturgián. Állandó lehetőség volt a gyónásra, és részt lehetett venni a ciszterciek karimáin illetve az esti Salve Reginákon. A visszaemlékező nővérek nagyon szép emlékeket őriztek meg ezekről a hetekről.

A rendőrség többször is alkalmatlankodott. Arra igyekeztek rábírni az apácákat, hogy vegyék le a szentruhát, és lépjenek ki a szerzetből. Rossz szemmel nézték az élelmiszerek gyűjtését és a monostor területén kívülre, fogászati kezelésre menő nővéreket is zaklatták. Az apácák zirci tartózkodása idején négyen haltak meg az idős és beteg nővérek közül. A rendőrség csak az első temetésnél járult hozzá, hogy a társak rendi ruhában kísérjék utolsó útjára az elhunytat a község határában levő temetőbe.

A ciszterci szerzetesek élete az adott körülményekhez képest a szokásos napirendnek megfelelően folyt. Augusztus 8-án vonultak be Zircre az új novíciusok. Közéjük a rendkívüli helyzetre való tekintettel az apát felvett olyanokat is, akik akkor kezdték volna az utolsó oblátus évüket. Összesen tizenkilencen öltöztek be augusztus 19-én. A novíciusok szinte nem is érezték, hogy a monostornak vendégei vannak, ők élték - a többi cisztercitől is meglehetősen elzártan - a novíciátus saját életét, és a nővérek is mindent megtettek, hogy ne zavarják őket.

Az állam és egyház közötti tárgyalásokon júliusi 12-én merült föl először, hogy az állam visszaadna iskolákat a katolikus egyháznak, és ezek ellátására néhány rend megmaradhat. A püspöki kar többek közt a cisztercieket javasolta, de a tárgyalások augusztus 19-i fordulójában Rákosi Mátyás vétót emelt ellenük Endrédy Vendel miatt. Rákosi őt, mint az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Mindszenty "egyik rossz szellemét", a régi rend, a klerikális reakció egyik legfontosabb képviselőjének tekintette. Hiába lett volna hajlandó lemondani a zirci apát, a helyzet nem változott: Zirc feloszlatásra ítéltetett. Már lehetett tudni, hogy a ciszterciek nem maradhatnak meg, amikor augusztus 23-án hatan - saját kérésükre - örökfogadalmat tettek, őket három nap múlva Badalik Bertalan veszprémi püspök szubdiakonussá is szentelte. Augusztus 27-én Szent Bernát nyilvános ünnepén búcsúzott el Zirc községtől a rend nevében Horváth Konstantin perjel. Három nappal később, augusztus 30-án írták alá hivatalosan azt az egyezményt, amely - annak ellenére, hogy a Magyar Közlönyben nem jelent meg - 40 évre meghatározta a magyar szerzetesség és az egész magyar egyház sorsát. Ennek alapján kellett szétszóratásba menniük a szerzeteseknek, azok kivételével, akik bekerültek a négy korlátozott létszámban meghagyott rend keretébe.

A monostor elhagyása

A tárgyalások alapján már korábban is várható volt, hogy a Zirci Kongregáció teljes létszámban nem maradhat meg. Az is kiderült, hogy az egyházmegyei szemináriumokban nem lehet biztosítani minden növendék elhelyezését. Ezért Endrédy Vendel még augusztus közepén hozzákezdett annak megszervezéséhez, hogy a fiatalok egy részét tanulmányaik elvégzése céljából külföldre menekítse. Négyszemközt, titoktartás mellett tette föl a nagy kérdést növendéktársainak az akció lebonyolításával megbízott Kis Horváth Paszkál. A döntést mindenkinek egyedül kellett meghoznia. Aki vállalta a külföldre távozást, annak az apát 1 000 Ft-ot adatott a költségekre. A 21 tagú csoport szeptember 6-án lépte át illegálisan a határt, közülük nyolcat az osztrák csendőrök elfogtak, majd átadtak a szovjet hatóságoknak, akik visszahozták őket Magyarországra. Itt az ÁVH kezére kerültek. Endrédy Vendel október közepén szerzett arról értesülést, hogy az akció csak részleges sikerrel zárult.

Szeptember elsején érkezett meg Zircre a hír a feloszlatásról, és ezt megerősítette a szeptember 7-én kihirdetett 1950/34. törvényerejű rendelet a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásáról. Ettől kezdve az internáltaknak is szabadon lehetett mozogni. Ezekben a napokban jött el ismét Badalik püspök úr, és könnyek között kérte az apácákat, hogy kezdjék meg a monostor elhagyását, mert a ciszterciek anyagi eszközei és készletei kimerültek. Az apácák ellátására ugyanis Zirc mintegy 100 000 Ft-ot költött a sajátjából, míg a kormány mindössze 3 000 Ft-ot adott erre a célra. Mindenki csomagolni kezdett. A ciszterciek magukkal vihették személyi ingóságként egy szoba bútorzatát. A nővérek azonban, a többi internált szerzeteshez hasonlóan, csak egy kevés személyes holmit vihettek magukkal a deportáláskor. Igen nagy gondot jelentett a civil ruha beszerzése, a rendi ruhát ugyanis szeptember 21-ig le kellett vetni. Néhány apáca ezért fekete reverendát varrt a ciszterci atyáknak. Szeptember 24-ére pedig a püspöki kar az ország összes katolikus templomában gyűjtést rendelt el a szerzeteseknek a legszükségesebbekkel való ellátására. A zirci apát is adott - részben a veszprémi püspöktől fölvett kölcsönből - minden rendtagnak 500-1 000 Ft-ot saját céljaikra. Minden volt házfőnök 2-3 000 forintot, a zirci plébános pedig 7 ezret kapott, hogy ebből a leginkább rászorulókat a későbbiekben támogatni tudják.

Leltározás és átalakítási munkálatok

A rendtagokról való gondoskodáson kívül még más fontos feladatokat is meg kellett oldani. Még szeptember 7-én megkezdte a belügyminisztérium által létrehozott bizottság a leltározást. A könyvek egy részét azonban meg tudták menteni. A leltározás során ugyanis a könyvtári anyagot egyszerűen csak lemérték. Ezért a leltározás végeztével, szeptember 25-től kezdve a szerzetesek egyes értékes könyveket értéktelenekre cseréltek és személyi holmiként magukkal vitték.

Nagyon fontos feladat volt a templommal egybefüggő monostor egy részének plébániai célokra való leválasztása, annál is inkább, mert a plébánián "egykori" ciszterci szerzetesek maradtak. A kerengő folyosóin felhúzandó falak elkészítésében kőművesek és nővérek segítettek a cisztercieknek. Ezenkívül a monostor berendezéséből igyekeztek sok mindent (például az apátok képeit) átvinni a plébániai részbe. A leválasztással és áthurcolkodással járó munkák október közepére fejeződtek be, mert a hónap idusán kellett volna hivatalosan átadni a monostort.

Epilógus

A monostort szeptember folyamán elhagyó szerzetesek közül október közepéig sokan visszajöttek látogatóba Zircre, hogy még egyszer elbúcsúzzanak ott lévő, többnyire idős és beteg társaiktól és a monostortól. A zirci novíciátus pedig az utolsó napokig fönnállt, bár létszámban megfogyatkozott, mert az érettségivel rendelkező novíciusok megkezdték már felsőfokú tanulmányaikat. Október 14-én este a még jelenlevő 33 ciszterci mindegyike kapott egy In memoriam! feliratú szentképet, melyet mindenki aláírt. 17-én a növendékek és a novíciusok elhagyták az apátságot, ettől kezdve megszűnt a kórusima, mert túl kevesen maradtak hozzá. Október 26-án jelent meg hosszas várakozás után az a bizottság, melynek az apát s a perjel átadta a monostor épületét. Ezután már csak négy cisztercinek volt maradása Zircen: a plébánosnak és három káplánjának.

Sokan családjukhoz mentek haza, mások egyedül vagy kettesével-hármasával (többen nem lehetett) igyekeztek albérlethez jutni. Október 4-ig kellett rendezni az új lakóhelyre való bejelentkezést. Az idősek és beteg szerzetesek állami fenntartású, de egyházi kezelésben levő szociális otthonokba, egykori monostorokba illetve püspöki nyaralókba kerültek. Zircről október közepén Csákvárra és Bakonybélbe vitték a rászoruló nővéreket. Sok munkaképes apácának sikerült egyházi állásban (kántorság, házvezetőnőség, hitoktatás) elhelyezkedni. De a többség kénytelen volt világi állást vállalni. Ezek egy része képzettségének megfelelően az egészségügyben vagy az oktatásban talált munkahelyet, erre szeptember közepéig lehetett jelentkezni. Másoknak csak fizikai munka jutott. Sok helyen azért nem kaphattak jobb beosztást, mert szerzetesek voltak. A férfi szerzetesek közül végül mintegy 500 került át világi papnak, de ezek egy részét is rövidesen kitették az egyházmegyei keretből. Ami a növendékeket illeti, őket igyekeztek egyházmegyei szemináriumokban illetve a központi szemináriumban elhelyezni. Ez utóbbiba és Fehérvárra nyertek felvételt az itthon maradt ciszterci növendékek. Amikor azonban 1951-ben megalakult az Állami Egyházügyi Hivatal, akkor a volt szerzetesnövendékek jelentős részének abba kellett hagynia teológiai tanulmányait. A ciszterci fiatalok azonban 'Sigmond Lóránt novíciusmesternek, a rend titkos vezetőjének 1961-es letartóztatásáig tovább tanultak és az illegalitás keretei között folytatták a szerzetesi életet.

Endrédy Vendel október 26-án délután végső búcsút vett a monostortól és titkárával gépkocsin elhagyta Zircet. Három napra rá letartóztatták és az Andrássy út 60-ba vitték. Bár Rákosi még a tárgyalások idején megígérte, hogy a zirci apátnak "egy haja szála sem fog meggörbülni" , a Grősz-perben 14 évre ítélték. A ciszterciek közül a kommunista diktatúra évtizedeiben 47 szerzetest ért súlyos üldöztetés azért, mert hűséges szolgái voltak az egyháznak. A szétszórt szerzetesek pedig, abban reménykedtek, hogy ez az áldatlan állapot nem tart sokáig. Negyven évig tartott.

Felhasznált irodalom:

Gianone András: Zirc a szerzetesrendek feloszlatásának idején. In.: Vigila 2000. 6. szám