Tatai Zoltán

A Helyismeret wikiből
Tatai Zoltan.jpg

TATAI Zoltán (Bódé, 1928. júlkus 31. – Budapest, 2010. május 7.) tanár.

Apja: Tatai Antal bányász.

Élete

1949-ben a Veszprémi Kereskedelmi Középiskolában érettségizett. 1946 és 1949 között a veszprémi Batsányi János Népi Kollégiumban élt és vett részt az ifjúsági mozgalomban. A Budapesti Közgazdasági Egyetem 1953-ban tanári oklevelet, 196-ban egyetemi közgazdász doktori címet kapott. 1953–1954-ben tanár a Pénzügyi Technikumban, Budapesten, 1954-től 1959-ig a székesfehérvári Pénzügyi Szakközépiskolában. 1959-től 1975-ig az Országos Tervhivatalban főelőadó. 1975 és 1989 között a Politikai Főiskolán, 1990–1995-ös években ELTE TTK, Általános Gazdaságföldrajzi Tanszékén egyetemi docens. Veszprémben a Batsányi János Népi Kollégium titkára, a Diákszövetség városi vezetőségének tagja. Tagja volt az MDP-nek 1951-ig, az MSZMP-nek 1958 és 1989 között. Dolgozott a Hazafias Népfront területfejlesztési bizottságában. Megalakulásától 1989-ig tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a Magyar Urbanisztikai Társaságnak, a Magyar Földrajzi Társaságnak. Az 1970-es években a Gazdaságföldrajzi Szakosztály titkára. A Veszprémi Népi Kollégisták Társaságának elnöke, a Fényes Szellők Baráti Kör vezetőségi tagja. Kutatásainak területei: az alumíniumipar területi kérdései; ipartelepítés-területfejlesztés. A népi kollégiumok pedagógiája. A magyarországi vallásföldrajz. Bódé község története. – A budapesti Kerepesi úti temetőben nyugszik.

Tanulmánya jelent meg: A magyar népgazdaság fejlődésének területi problémái Budapest, 1976., a The Growth of Rural Industry Budapest 1976., A szellemi munka tervezése, szervezése és értékesítése. Budapest, 1976. című kötetekben.

Díjak kitüntetések

1970 Az Országos Tervhivatal Kiváló Dolgozója. 1972-ben 25 éves a magyar népgazdaság tervezése emlékérem. 1977 A Szocialista Földrajzért. 1982 Munka Érdemrend, bronz. Összesen mintegy 300 írása jelent meg. Publikált a Földrajzi Közleményekben, az Állam és Igazgatásban, a Magyar Alumíniumban, az Ipargazdaságban, a Pénzügyi Szemlében, a Budapestben, a Tér és Társadalomban, a Falu, Város, Régió-ban, a Valóságban, az Iskolakultúrában és a Comitatusban.

Művei

  • Megvalósult tervek. (Társszerző.) Budapest, 1966.
  • Dunaújváros ipara. (Társszerző., Dunaújváros földrajza. Budapest, 1979.
  • A területfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdései Magyarországon. (Társszerző.) Budapest, 1983.
  • Iparunk területi szerkezetének átalakítása. Budapest, 1984.
  • Területfejlesztési tanulmányok. Budapest, 1989.
  • Az iparpolitika területi összefüggései az államszocialista tervgazdaságban. Győr, 1995.
  • Emlékezés a veszprémi népi kollégiumokra. Budapest, 1996.
  • Emlékezés Szokolszky Istvánra. Budapest, 1998.
  • Szülőfalum, Bódé. Budapest, 1998.
  • Veszprémi éveim. Budapest, 1999.
  • Tanítóim. Budapest, 2000.
  • Magyarország környezetvédelmi politikája. (Szerkesztő) Budapest, 1989.
  • Dokumentumok a területfejlesztésről. (Szerkesztő) Budapest, 1989.
  • Regionális kérdések Magyarországon. (Szerkesztő) Gödöllő, 1989.

Irodalom

  • Ki kicsoda 2000. Budapest, 1999. Az 1985 áprilisában MAGYAR László által készített interjút közölte a Zalai Hírlap, az Észak-Magyarország, a Szolnoki Megyei Néplap, a Kelet-Magyarország, a Somogyi Néplap stb. Az 1984-ben megjelent könyvéről kb. 15 recenzió jelent meg.
  • PAULICS István: In memoriam Tatai Zoltán 1928–2010. = Ajkai Századok. 2010. 7. sz.
  • TÖLGYESI József: Tatai Zoltán (1928–2010). = Veszprémi Szemle, 2010. 18. sz.