Török János

A Helyismeret wikiből
Torok Janos 1807.jpg

TÖRÖK János (Tapolca, 1807. június 6. – Budapest, 1874. február 9.) író, szerkesztő, újságíró, mezőgazdász.

Élete

Veszprémben és Keszthelyen járt középiskolába, majd Pesten és Grazban tanult tovább. Beutazta Európa gazdaságilag fejlett országait. Hazatérve gazdatiszt, majd a Magyar Gazda szerkesztője és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület titkára. Nagy hatással volt rá Széchenyi István, akinek közgazdasági ügyekben egyik főtanácsadója. Sajtó alá rendezte Széchenyi kiadatlan írásait is. Szorgalmazta az ipar fejlődését, Fáy Andrással együtt a védegylet-mozgalom egyik sugalmazója, elindítója. Cegléd határában, Szőkehalmon 152 holdnyi jobbágytelket vásárolt, melyen tangazdaságot rendezett be. Az okszerű gazdálkodást segítette a Szőkehalmi Könyvtár címen megjelentetett, 41 kötetes sorozatával. A szabadságharcban 1848 őszétől vett részt. Először nemzetőr százados Perczel seregében, majd a 4. hadtest térparancsnoka. 1849 júliusában Bem alezredessé nevezte ki és dandárnok a 9. hadtestben. Lugosnál esett fogságba, néhány hónapi várfogság után kegyelmet kapott. Szabadulása után csak nehezen tudott úrrá lenni az őt ért veszteségeken. 1852 után újságíró, 1866-tól országos főlevéltárnok. 1867-től a pesti honvédegylet tagja. Tapolcán a Városi Panteonban tábla őrzi emlékét. (Mgj. Születési évét Szinnyei 1809-re teszi.)

Művei

  • Elmefuttatás. (v.) Győr, 1829.
  • Magyarország legjelesebb gazdasági s iparvállalatainak ismertetése. 1. Alcsút gazdasági tekintetben. Buda, 1841.
  • Magyar életkérdések összhangzásban a közbirodalmi érdekekkel. Pest, 1852.
  • Publicisztikai és nemzetgazdasági némely dolgozatai. Pest, 1858.
  • Magyarország prímása. 1–2. Köt. Pest, 1859.
  • Török János emlékiratai. Pest, 1864.

Irodalom

  • ÉRKÖVY Adolf: Emlékbeszéd Török János levevelező tag felett. Budapest, 1875. (Értekezések a természettudomány köréből, 6. Köt. 3. sz.
  • CSERHÁT József: Török János emlékezete. = Napló, 1964. október 11.
  • HIDVÉGI Lajos: Török János 1809–1874; Széchenyi íródeákja. = Élet és Tudomány, 1967. 23. sz.
  • BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49. Budapest, 1983.
  • Magyar agrártörténeti életrajzok. 3. Köt. Budapest, 1989.
  • FONAY Tibor: Török János. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989.
  • REINDL Erzsébet: Török János. Tapolca, 1807–Budapest 1874. Tapolcai, 1992. (Tapolcai életrajzok.)