Soó Rezső

A Helyismeret wikiből
Soo Rezso.jpg

SOÓ Rezső (Székelyudvarhely, 1903. augusztus 1. – Budapest, 1980. február 10.) botanikus, tanár.

Élete

Középiskoláit Kolozsvárott végezte, 1925-ben a budapesti tudományegyetemen 1925-ben tanári oklevelet, 1926-ban bölcsészdoktori címet szerzett. Két évig Berlinben tanult, 1927–1929-ben a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. 1929-ben a debreceni egyetem növénytani tanszékének vezetője. Florisztikai és geobotanikai kutatások mellett vegetációtörténettel és természetvédelemmel is foglalkozott. 1940–1944-es években Kolozsvárott, a háború után egy évtizeden át ismét Debrecenben egyetemi tanár, dékán és az MTA Biológiai Osztályának elnöke. Közben tanár a budapesti egyetemen is, 1955-ben pedig a fővárosba költözött. 1969-ig (nyugállományba vonulásáig) az ELTE növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének professzora, a Botanikus Kert igazgatója. Hat évtizedes tudományos munkássága során több mint 600 publikációt, köztük 30 könyvet írt. Tárgykörük a botanika számos területére terjed ki. Tanulmányai közül több foglalkozik a Balaton-felvidék és Veszprém megye növényvilágával. Kossuth-díjat 1951-ben és 1954-ben kapott.

Művei

  • A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve. 1–6. Köt. Budapest, 1964–1980.
  • Bibliographia synoecologica scientifica hungarica 1900–1972. Budapest, 1978.
  • Adatok a Balaton-felvidék flórájának és vegetációjának ismeretéhez. 1–4. = MTA Tihanyi Biológiai Kutatóintézet évköny-ve, munkái. (Annales Instituti Biologici (Ti-hany) Hungaricae Akademiae Scientiarum), 1. 1928. 2., 2. 1930. 3., I3. 1931. 4., 4. 1932. 5.

Irodalom

  • ZÓLYOMI Bálint: Soó Rezső, 1903–1980. = Magyar Tudomány, 1980. 8–9. sz.
  • SIMON Tibor: Soó Rezső 1903–1980. = Egyetemi Lapok, 1980. 3. sz.