Schandl Károly

A Helyismeret wikiből
Schandl Karoly.jpg

SCHANDL Károly (Bakonybél, 1882. május 10. – Stamford, USA, 1972. március 18. ) agrárpolitikus, szerkesztő, jogász. Schandl József bátyja.

Élete

Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1903–1905-ös években a Keresztény Magyar Ifjúság c. folyóirat felelős szerkesztője. A Magyar Gazdakörben dolgozott, a gazdaköri mozgalom egyik irányítója, szervezője. A Gazdaszövetség és a Barázda, 1919 után az Új Barázda munkatársa, illetve szerkesztője. A Nemzeti Egység Pártja programjával Devecser országgyűlési képviselője, 1926-tól a Felsőház tagja. 1921-től 1928-ig a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, az Országos Központi Hitelszövetkezet alelnöke, majd 1928 és 1947 között alelnök-vezérigazgatója. 1951-ben letartóztatták, két évig volt börtönben. 1956-ban kivándorolt az Egyesült Államokba.

Művei

  • Károlyi Sándor gróf és a magyar föld. Budapest, 1908.
  • Diákszövetkezetek Magyarországon. Budapest, 1911.
  • Birtokpolitika és földreform Magyarországon. Budapest, 1939.
  • Falusi szövetkezetek Magyarországon. Budapest, 1939.
  • Széchenyi követelése. Budapest, 1942.
  • Isten napszámosai. (Tanulmányok.) Budapest, 1943.