Rott Nándor

A Helyismeret wikiből
Rott Nándor
Rott Nandor.jpg
Született: Bodenstadt, Morvaország
1869. december 23.
Elhunyt: Veszprém
1939. március 3.
Pályafutása
Foglalkozása: r. k. püspök, tanár



(Bodenstadt, Morvaország, 1869. december 23. - Veszprém, 1939. március 3.) római katolikus püspök, tanár.

Élete

A középiskolát Budapesten a piaristáknál és Esztergomban a bencéseknél végezte. Filozófiai és teológiai tanulmányokat Rómában folytatott, mindkettőből doktorátust szerzett. 1896-ban, Rómában pappá szentelték. Hazatérve az Esztergomi Szeminárium tanáraként, filozófiát és pedagógiát tanított. 1904-től császári és királyi udvari káplán, 1908-tól esztergomi kanonok. Számos más egyházi tisztség és méltóság tulajdonosa: a budapesti egyetem hittudományi karának doktora, a budapesti Központi Szeminárium rektora. Veszprémi püspökké 1917. május 16-án, a hadszíntéren nevezték ki. Nevéhez szervezeti változások és építészeti alkotások egész sora fűződik. Renováltatta a veszprémi székesegyház külsejét. Felépíttette a veszprémi Szent Margit-templomot, Irsy László, somlójenői származású, budapesti építészmérnök tervei alapján. A munkában részt vett Linczmajer György veszprémi építészmérnök. A templomot 1938. szeptember 8-án szentelték fel. Kívül-belül tataroztatta a veszprémi és a sümegi püspöki palotát, rendbe hozatta mindkettő kápolnáját és azok festményeit. Felújíttatta a sümegi plébániatemplom Maulbertsch-freskóit Pellicioli Mór bergamói mesterrel. Fejlesztette Veszprémben az egyházmegyei könyvkereskedést és a nyomdát, amely új és nagyobb székházat is kapott. (A háború végén mindkettő tűzvész áldozata lett.) Mintaszerűen rendeztette a püspöki levéltárat és könyvtárat, ez utóbbit 10 ezer kötettel gyarapította is. Püspöki bizottságot állított fel többek között Balatonfüreden. Új lelkészségeket szervezett a megyében: 1918-ban Balatonfüreden, 1919-ben Herenden, 1928-ban Ajkán, 1931-ben Balatonakalin és Úrkúton, 1934-ben, Balatonalmádiban, 1935-ben Fűzfőgyártelepen, 1936-ban Balatonszepezden, Kertán, Kolontáron. Premontrei apácákat telepített Külsővaton és Somlóvásárhelyen, karmelitákat Berhidán, szegénygondozó apácákat Veszprémben. Veszprémben a Szent Margit-templomban helyezték örök nyugalomra. 1927-ben Veszprém városa díszpolgárává választotta. Egyházi folyóiratokban jelentek meg értekezései és szentbeszédei.

Munkái

  • A csoda és természettudomány. 1907.

Irodalom

  • Emlékezés dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspökről. Veszprém, 1939.
  • HOGYA György: Veszprém város díszpolgárai. Veszprém, 2001.