Rómer Flóris Ferenc

A Helyismeret wikiből
Romer Floris.jpg

RÓMER Flóris Ferenc (Pozsony, 1815. április 12. – Nagyvárad, 1889. március 18.) író, régész, művészettörténész, tanár.

Élete

Középiskoláit Pozsonyban, Tatán és Trencsénben végezte. 1830-ban lépett a Benedek-rendbe. A bölcsészeti tanulmányokat Győrött, a teológiát Pannonhalmán végezte. 1838-ban pappá szentelték, majd Tihanyban segédlelkészként szolgált. 1839-től Győrben a bencéseknél középiskolai, később Pozsonyban akadémiai tanár. A szabadságharcban történt részvételéért (kapitányi rangot szerzett) nyolcévi börtönre ítélték, 1854-ben kegyelemmel szabadult. Néhány évig Bakonybélben élt, 1857-ben ismét Győrben tanított. Dolgozott a MTA kézirattárában, igazgatott budai gimnáziumot. 1868-ban a budapesti egyetem archeológiai tanára. 1864-től tagja a MTA-nak. 1869-től a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre, 1877-től nagyváradi kanonok. Szerkesztője a Győri Történeti és Régészeti Füzetek, az Archeológiai Értesítő és az Archeológiai Közlemények c. folyóiratoknak. Maga is sokat publikált. Rajzaival ellátott több kötetes naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem értékes forrása. Zircen a Bakonyi Panteonban tábla őrzi emlékét, amelyen a bronz plakett R. Kiss Lenke alkotása.

Művei

  • A Bakony. Győr, 1860.
  • Pozsony régészeti műemlékei. Pozsony, 1856.
  • Műrégészeti kalauz. Különös tekintettel Magyarországra. Pest, 1866.
  • Díszlapok a római könyvtárban őrzött négy Corvin-kodexből. Pest, 1871.
  • A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei. Budapest, 1873.
  • A régi Pest. Budapest, 1873.
  • Régi falképek Magyarországon. Budapest, 1875.
  • Egyház, műveltség, történetírás. (Társszerző.) Budapest, 1981.

Irodalom

  • Pannonhalmi Szent Benedek Rend története. 6/B.
  • HAMPEL József: Emlékbeszéd Rómer Flóris Ferenc rendes tagról. Budapest, 1891.
  • KUMLIK Emil: Rómer Flóris Ferenc élete és működése. Pozsony, 1907.
  • BÖRZSÖNYI Arnold: Rómer Flóris Ferenc. Győr, 1911.
  • KANOZSAY Margit: Rómer Flóris Ferenc emlékezete. Budapest, 1957.
  • HALÁSZ Zoltán: Históriák a magyar régészet történetéből. Budapest, 1964.
  • BANNER János: Emlékezés Rómer Flóris Ferenc 150. évfordulójára. = Műemvéd, 1965. 3. sz.
  • KŐHEGYI Mihály: Rómer Flóris Ferenc levelei az OSZK-ban. = Arrabona, 12. Köt. Győr, 1970.