Római Katolikus Plébániatemplom

A Könyvtár wikiből
Római Katolikus Plébániatemplom
Pirostemplom.jpg
Helye: Balatonfüred, Kossuth Lajos utca 1.
Építési adatok
Építés éve : 1927
Építtető:
Tulajdonos:
Felújítva :



A füredi katolikus hívek a 19. század végén a paloznaki plébániához tartoztak. Már régóta szerették volna, hogy önálló plébánia létesüljön Füreden. Tervezett templomuk számára 1910-ben egy telket vásároltak a veszprémi káptalantól, amelyen egy vendégfogadó állt. Fél áron sikerült megkapniuk, mert templomot szándékoztak rá építeni. 1916-ban megvásárolták az ipartestület székházát, amelyben szükségtemplomot és az időközben kinevezett pap, Luttor Ferenc lakását alakították ki. 1924-ben a hely már kicsinek bizonyult, ezért elhatározták az új templom felépítését. Eladták az épületet, adományokból, kölcsönből megkezdték az építkezést. 1926. október 24-én tette le ünnepélyesen az alapkövet, majd szentelte fel egy év múlva Krisztus Király tiszteletére, 1927. szeptember 23-án dr. Rott Nándor megyéspüspök, aki épp tízéves püspöki jubileumát ünnepelte. A templom 40 méter hosszú, 20 méter széles és 10 méter magas, a tornyok 35 méteresek. A templom az utolsó két évtizedben külsőleg és belsőleg is megújult. 1985-ben új liturgikus tér készült, 2001-ben a színes ablakok sora is kibővült. 2002-re rendbe hozták a tetőt, a háborúban elpusztult toronyóra is működik, rendezték a templom előtti teret. A bejárati ajtókat Makovecz Imre tervei alapján a korábbi motívumokat megőrizve újították fel.

Források

  • Némethné Rácz Lídia: Balatonfüred nevezetes épületei. 2008.
  • Anth Illés: A balatonfüredi plébánia története. 1933.
Cimer-bfured.png
"2017-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját a plébániatemplom, mely Balatonfüred egyik meghatározó jelképe úgy építészeti, mint szellemi értelemben."

A Balatonfüred Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 5/2017.(X.24.) határozata alapján