Nagy Jenő

A Helyismeret wikiből
NAGY Jeno 1903.jpg

NAGY Jenő (Tapolca, 1903. június 18. – Sümeg, 1999. május 18.) tanár, helytörténeti kutató.

Élete

Elemi és polgári iskoláit szülővárosában végezte. 1934-ben bölcsészdoktori, 1935-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett a pécsi tudományegyetemen. Tapolca településföldrajzáról készített diplomadolgozata később nyomtatásban is megjelent. Tanítói pályáját Monostorapátiban kezdte, 1924 és 1941 között Tapolcán tanított. 1941 után Veszprém megyei tanulmányi felügyelő, 1947-ben néhány hónapig a székesfehérvári Ybl Miklós Gimnázium tanára, majd 1966-ig, nyugdíjba vonulásáig Tapolca iskoláiban földrajzot és történelmet tanított. A tapolcai Batsányi-kultusz egyik mozgatója, Haláláig a Batsányi Emlékbizottság tiszteletbeli elnöke. Tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, tevékeny tagja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Közleményei múzeumi évkönyvekben, pedagógiai és ismeretterjesztő folyóiratokban, újságokban jelentek meg. 1996-ban Tapolca Városért kitüntetést kapta.

Művei

  • Tapolca településföldrajza. Pécs, 1934.
  • A Szentgyörgy-hegy kétszáz évvel ezelőtt. = Veszprémi Szemle, 1958. 2. sz.
  • Adatok Tapolca környezetismereti feldolgozásához. = Embernevelés, Győr, 1966.
  • Mondókák, bölcsességek és hiedelmek a Tapolcai-medencében. = Honismereti tanulmányok. Veszprém, 1973. 2. sz.
  • A tapolcai általános iskolák, mint az egykori elemi, illetve polgári iskolák története. (Kézirat.) Tapolca, 1968.
  • A Tapolcai-medence néprajza. (Kézirat.) Tapolca, 1966.
  • A Tapolcai-medence kialakulásáról, éghajlatáról és néprajzáról. Veszprém 1969.
  • Tapolca vázlatos története. (Kézirat.) Tapolca, 1980.

Irodalom

  • Dr. N.J. kinevezése. = TV.,1941.január 11.
  • (b-y): Elismerés és hála Dr. Nagy Jenő ny. tapolcai tanárnak. = Új Élet, 1983. máj. 1.
  • NÉMETHNÉ HORVÁTH Erzsébet: Dr. Nagy Jenő emlékére. = Pikoló, 1999. máj. 28.