Lécs Ágoston

A Helyismeret wikiből
Lecs Agoston.jpg

LÉCS Ágoston (Modor, 1698. december 28. – 1760. január 21.) apát, tanár.

Élete

Egyetemi tanulmányait Pannonhalmán és Nagyszombatban végezte. 1724-ben áldozópappá szentelték. Többfelé volt lelkész, majd 1733-tól a Győri Papneveldében teológiát tanított. 1735-ben Sajghó főapát Pannonhalma perjelévé nevezte ki. Ezt a tisztét 1740-ig viselte, amikor kinevezték tihanyi apátnak. Apátsága gazdasági ügyeinek intézése mellett sokat tett a protestánsok visszatérítéséért. Részt vett a tapolcai megyegyűléseken, a pozsonyi diétán. 1741-ben megindította a kolostor építését, 1749-ben a templom átépítéséhez és a két homlokzati torony megépítéséhez kezdett hozzá. 1754-ben az építkezés befejeződött, de a templombelső csak részben készült el. Apátsága éveiben a balatonfüredi forrásokat megtisztíttatta és egyet odúba foglaltatott. A források mellett az első fából készült épületet 1743-ban, az első vendégfogadót 1748-ban emeltette. Emléktáblája, Horváth Géza alkotása, a tihanyi Echó-vendégház falán látható.

Irodalom

  • Pannonhalmi Szent Benedek Rend története. 11.
  • JALSOVITS Alfréd: A tihanyi apátság története. Pécs, 1889.