Kollányi Ödön

A Helyismeret wikiből
KOLLANYI Odon.jpg

KOLLÁNYI Ödön (Komáromszentpéter, 1874. július 9. – Kalocsa, 1957. január 15.) tanár, szerkesztő.

Élete

Iskoláit Komáromban, Madarban és Budapesten végezte. 1898-ban Törökszentmiklóson, 1899-től 1905-ig a Tapolcai Állami Polgári Fiúiskolában tanított. Néhány évig rendszeresen megjelentek írásai a Tapolcza és Vidéke c. lapban. 1903-ban alapította és szerkesztette a település leghosszabb életű hetilapját, a Tapolczai Lapokat. 1904-ben Szigethy Ödönnek adta át a szerkesztést. 1905-ben a győri, 1908-ban a pozsonyi polgári iskolához helyezték. 1912 és 1917 között a tapolcai, 1917-től a kalocsai polgári iskola igazgatója. Tapolcán nagy gondot fordított az általa vezetett iskola évkönyveinek megjelentetésére, az 1913–1914. évi kötetben összefoglalta az intézmény 40 éves történetét. Helytörténeti kutatási közül kiemelkedik a Kapolcsi Takácscéh középkori történetének feldolgozása. Rendszeresen jelentek meg publikációi a lakóhelyeihez kötődő újságokban, a turisztikai és a pedagógiai szaklapokban. 1915-ben Tapolcán megjelentette a Segédkönyv a fogalmazás tanításához c. tankönyvét. Sírja Kalocsán van.