Kerecsényi Dezső

KERECSÉNYI Dezső (Szentgotthárd, 1898. június 19. – Péterhegy, 1945. március 24.) irodalomtörténész, kritikus, irodalompedagógus. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1942).

Élete

1919-től 1923-ig az Eötvös Kollégium tagjaként, Horváth János tanítványaként a Budapesti (1921-től Pázmány Péter) Tudományegyetem hallgatója volt, bölcsészdoktori oklevelét 1923-ban szerezte meg. 1923–1924-ben francia állami ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányokat, majd hazatérése után, 1924-ben magyar–német–francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1924-től a Pápai Református Kollégium, 1928-tól a Budapesti Evangélikus Gimnázium, 1938-tól a Budapesti Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumának tanára. 1941-ben magántanári képesítést szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a humanizmus és reformáció a 16. századi magyar irodalomban tárgykör előadója lett. 1943-ban kinevezték a debreceni Tisza István Tudományegyetemre a magyar irodalomtörténet nyilvános rendkívüli tanárává, egyúttal a magyar irodalomtörténeti szeminárium vezetőjévé. Tudományos szakterülete a 15–16. századi magyar irodalom, a humanizmus és a reformáció egyházi irodalma, majd az ebből kialakuló világi literátus műveltség szellemtörténete volt. Emellett jelentősek Kölcsey Ferenc életművével, a magyar esszéirodalom Kármántól és Berzsenyitől Péterfyn át Babitsig ívelő korszakával kapcsolatos vizsgálatai, valamint Czuczor Gergely és Tompa Mihály munkáinak, a régi magyar prózairodalom termékeinek szövegkiadásai. Kritikusként a kortárs magyar irodalom és irodalomtörténet-írás értékeire hívta fel a figyelmet, mások mellett méltatta Kassák Lajos, Bohuniczky Szefi, Tamási Áron és Sárközi György munkáit. Kritikái, bírálatai és esszéi többnyire a Századok, az Irodalomtörténet és a Protestáns Szemle lapjain jelentek meg, mely utóbbinak 1930-tól szerkesztője, 1938 és 1944 között főszerkesztője is volt. Jelentős pedagógiai munkássága is, foglalkoztatták az irodalomtanítás módszertani problémái. Áprily Lajossal és Vajthó Lászlóval együtt az 1930-as évek végén több korszerű irodalomtankönyvet állított össze protestáns gimnáziumok számára. 1935-től a Magyar Irodalomtudományi Társaság alelnöke, 1939-től a Magyar PEN Club tagja és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság jegyzője volt. Irodalomkritikusi tevékenységéért 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. 2010-től a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában márványtábla őrzi emlékét. – Sírja Péterhegy temetőjében található.

Művei

• Elvi kérdések a régi magyar irodalomban. Budapest, 1923.
• Humanizmusunk helyzetképe Mátyás után és Mohács előtt. = Irodalomtörténet 1934.
• Dudith András. Budapest, 1935.
• Kolostor és humanizmus Mohács után (1526–1550). = Magyarságtudomány, 1936.
• Humanizmus és reformáció között. = Magyarságtudomány, 1937.
• Módszertani vázlat a gimnáziumi magyar nyelvi és irodalmi nevelő oktatásban. Debrecen, 1938.
• A reformáció és az irodalomtörténeti korszak-határ. = Irodalomtörténet, 1939.
• Magyar olvasókönyv a protestáns gimnáziumok és leánygimnáziumok V. osztálya számára. (Társszerkesztő.) Debrecen, 1939.
• Magyar olvasókönyv a prot. gimn. és leánygimn. 6. oszt. számára. (Társszerkesztő.) Debrecen, 1940.
• A magyar irodalom Mátyás király korában. = Mátyás király emlékkönyv II. (Szerk.: LUKINICH Imre.) Budapest, 1940.
• Kölcsey Ferenc. Bp., 1941. = Magyar Írók. Régi magyar próza. (Társszerkesztő.) Bp., 1942.
• A „világiság” néhány változata XVI. századi irodalmunkban. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1944. (1943-ban elhangzott akadémiai székfoglaló előadása)Magyar irodalomismeret. Budapest, 1948.

Irodalom

• Kerecsényi Dezső válogatott írásai. (Szerk.: PÁLMAI Kálmán.) Budapest, 1979,