Karácsony hava eseményei

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

Az év utolsó hónapjához érkeztünk. Almádi a nagy nyári nyüzsgéshez viszonyítva „alszik”, kipiheni a nyári fáradalmakat Ez egy üdülővárosnál természetes, hiszen az üdülés, nyaralás szezonális jellegű, a téli sportok pedig alig élnek a Balatonon.

Az ősi Almádi promontóri-um is elcsendesedett a szüret után, csupán a pincékben folyt némi élet, kezelve és kóstolgatva az új bort. Ekkor a legfőbb esemény a termés összeírása volt, ami a földesúrnak - a veszprémi káptalannak - járó tized nagyságának megállapítására szolgált. Ebből az időből nem sok hír maradt ránk, de ahogy Almádi fokozatosan fürdőhellyé vált ez is változott. Az almádi birtokosok és villatulajdonosok lakóhelyeiken jöttek össze és vidám mulatozás közepette szövögették a következő évre vonatkozó terveiket. Ilyenkor születtek a nagy elhatározások a település jövőjét illetően, hogy mást ne mondjak, az Almádi Kör 1902. december 7-én alakult meg. Néhány a századvég és a századforduló decemberi hírei közül, a korabeli újságokban tallózva:

  • 1877. december 9. Felhívás jelent meg a Balaton Egylet megalakítására, ami nem maradt eredmény nélkül.
  • 1882. december 10. Almádiban lakik egy szerencsétlen atyafi, aki 65 évesen fiatal leányzót vett el... felkötötte magát de nem volt szerencséje... megakadályozták.
  • 1883. december 21. „Az Almádi vendéglőt 1894. április 24-től 3 évre Huszár Károly és László bérelték ki... díszesen be fogják rendezni, s mindent elkövetnek, hogy jóhírű kis fürdőnket még inkább közkedveltségűvé tegyék.”
  • 1887. december 18. Az Almádi vendéglő bérletét Szabó János, derék vendéglősünk nyerte meg 5 évi időtartamra...
  • 1897. december 25. Hoszszú cikk Almádi szépüléséről... elhatározták a községháza építését... kérik a csendőrség állandósítását... álladó útcsinálót alkalmaztak... Öreghegyen több parkot akarnak létesíteni... több nyaraló épül...
  • 1898. december 7. Elhunyt özv. Óvári Ferencné, dr. Óvári Ferenc édesanyaja.
  • 1899. december 3. Az almádi királyi posta és távbeszélő hivatalhoz a kereskedelemügyi miniszter Schneller Gabriellát nevezte ki. Ő volt Almádi első postamestere.
  • 1900. december 22. Az Almádi Fürdő Rt. igazgató választmányi ülése a folyó ügyekről. Mellékletként megjelent Óvári Ferenc parlamenti beszámolója.
  • 1902. december 28. Az Almádi Kör mulatságai. Részletes tájékoztató a farsang teljes programjáról.
  • 1903. december 20. Veszprém vármegye című újság budapesti különtudósítőjától: „A Budapesten lakó almádi villatulajdonosok... fürdeni, szórakozni járó vendégek... a Drexler vendéglő emeleti különtermében társasvacsorát rendeztek... Az Almádi Kör büszke lehet arra a szép és nagy társaságra, amely ez alkalomra összejött, s hajnali 3 óráig együtt maradt... Rácz Feri zenekara muzsikált, a négyest 32 pár táncolta... Nagy örömet szerzett a kör tagjainak Tölgyessy Artur festőművész, ki egy képet ajándékozott a körnek..., amelyet a fürdőévad során kijátszással fognak értékesíteni.”
  • 1903. december 24. „Almádi község képviselő-testülete Szilveszter napján reggel 9 órakor ülést tart, melyen a bíróválasztás is megejtetik. Az Almádi Fürdő Rt. ugyancsak ott Szilveszter napján de. 2/4 11 órakor igazgató választmányi ülést tart.

Ez a kis hírcsokor bizonyára szolgál néhány tanulsággal számunkra. Főleg abban, hogy az összefogás Almádi felvirágoztatása érdekében milyen széles körű volt, és milyen jelentős eredményeket produkáltak eleink.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1991. (3. évf.) 12. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja