Hunkár Antal

A Helyismeret wikiből
Hunkar Antal.jpg

HUNKÁR Antal (Öttevény, 1783. január 1. – Szolgagyőr, 1862. december 16.) főispán, politikus.

Élete

Édesapja Öttevény postamestere. Középiskolába Győrben járt, jogot Pozsonyban tanult. Joggyakornok Székesfehérvárott Zubor Sándor ügyvéd mellett. 1802-ben Veszprémbe került Márkus Ignác főjegyző mellé, aki korának egyik legjobb szakembere volt. 1803-tól Pesten joggyakornok, 1808-ban a Királyi Táblánál ügyvéd. 1809-ben a Pápán tartott Veszprém vármegyei közgyűlés kinevezte százados-kapitánynak. Harcolt Napóleon seregei ellen, francia fogságban is volt. Veszprém vármegye táblabírája és ellenzéki követe az utolsó rendi országgyűlésen. Reformpolitikus, 1848-ban Veszprém vármegye főispánja és kormánybiztosa. 1849 elején bácskai kormánybiztos, majd a kegyelmi szék bírája. Egyik szövegezője a Függetlenségi Nyilatkozatnak. A szabadságharc bukása után először halálra ítélték, majd várfogságot kapott. A komáromi várbörtönből 1855-ben szabadult. 1861-ben a Határozati Párt képviselője volt a zirci választókerületben. Emlékiratait LUKINICH Imre tette közzé.

Irodalom

  • LUKINICH Imre: ~ emlékiratai. = Hadtörténeti Közlemények, 1926.
  • HUDI József: Kossuth kormánybiztosa. = Új Horizont, 1998. Különszám.