Horváth Mihály (történetíró, r. k. püspök)

HORVÁTH Mihály (Szentes, 1809. október 20. – Karlsbad, 1878. augusztus 19.) történetíró, római katolikus püspök.

Élete

Szegeden kezdte tanulmányait, majd 1825-től a Váci Papnevelde hallgatója, ahol történettudománnyal is foglalkozott. 1832-ben pappá szentelték. Történettudományi munkáival három akadémiai aranyérmet nyert, az MTA-nak 1839-ben levelező-, 1841-ben rendes tagja. 1848-ban csanádi püspök, 1849-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter. A szabadságharc bukása után egy ideig itthon, később külföldön bujdosott. A haditörvényszék távollétében halálra ítélte. A legjelentősebb magyar történetírók egyike. Fraknói Vilmos szerint írás közben nemcsak arra a korra gondolt, amelyről írt, hanem az olvasóközönségre is. Nemcsak kutató akart lenni, hanem buzdító, lelkesítő tanító is. 1849-ben Pápa város országgyűlési képviselője volt. 1842-ben Balatonfüreden gyógyíttatta magát. A városban utca viseli nevét.

Művei

• Kisebb történelmi munkái. 1–4. Köt. Pest, 1867.
• A kereszténység első százada Magyarországon. Budapest, 1878.
• Polgárosodás, liberalizmus, függetlenségi harc. Válogatott írások. Budapest, 1986.

Irodalom

• MÁRKI Sándor: Horváth Mihály. Budapest, 1917.
• PAMLÉNYI Ervin: Horváth Mihály. Budapest, 1954.
• R. VÁRKONYI Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. 1–2. Köt. Budapest, 1973.