Horváth László(ének-zenetanár, karvezető)

A Helyismeret wikiből
Horvath Laszlo 1914.jpg

HORVÁTH László (Pápa, 1914. szeptember 19. – Sümeg, 1987. április 1.) ének-zenetanár, karvezető.

Élete

Iskoláit Pápán, majd Budapesten végezte, 1933-ban tanítói oklevelet, 1955-ben általános iskolai tanári képesítést szerzett. 1958-ban zeneoktatási és kórusvezetői engedélyt is kapott. A tanítóképző főiskola elvégzése után két éven át házitanítóként, majd 1935-től 1940-ig állami segédtanítóként dolgozott a Zala megyei Bocskán. 1940-ben költözött Sümegre, ahol volt igazgatóhelyettes, tanulmányi főfelügyelő, majd az Ipari Iskola igazgatója. Nevéhez fűződik az 50-es 60-as években Sümeg ének-zenei életének igen magas színvonala. Gyermek és ifjúsági énekkart vezetett, mesejátékot, gyermekszíndarabok zenei részét rendezte (Varázslámpa, Háry János, A bűvös kalapács stb.) Megszervezte a városi felnőtt vegyes kart, a vonós- és fúvószenekart, felnőtt- színjátszó csoportot. Az általa vezetett gimnáziumi énekkar több helikoni aranyérmet nyert. Munkásságát Sümeg város díszpolgára címmel ismerték el 1994-ben.

Irodalom

  • [EGERSZEGI Ferenc]: Laci bácsi. In memoriam Horváth László. = MPK.,.,, 1991. 2. sz.
  • Sümegi krónika. = Tíz éve ismét város Sümeg, 1994.