Hardy Zoltán

A Helyismeret wikiből
Hardy Zoltan.jpg

HARDY Zoltán (Veszprémvarsány, 1926. augusztus 19. – Veszprém, 2005. március 11.) jogász, tanácstitkár, főiskolai tanár.

Élete

1944-ben a Pápai Református Kollégium Kereskedelmi Középiskolában tanult, majd 1948-ban Szombathelyen, jegyzőtanfolyamon végzett. 1960-ban a budapesti tudományegyetemen jogászi oklevelet szerzett. 1949-ben községi vezető jegyző Magyarpolányban. 1950–1951-ben körjegyző, tanácstitkár Nemesvámoson. 1952–1953-ban a Veszprémi Járási Tanács, 1953 és 1987 között a Veszprém Megyei Tanács végrehajtó bizottságának titkára. Az 1972–1982-es években a VEAB Jogtudományi Bizottságának elnöke. 1970-től 1980-ig az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsgabizottságának, a Magyar Jogász Szövetség elnökségének tagja. 1972 és 1982 között az Államigazgatási Főiskola tanára. Munkatársaival közel 200 államjogi, választójogi jogszabály-módosítási javaslatot kezdeményeztek a kormányzati szerveknél. 1978-tól 1987-ig a Közalkalmazottak Szakszervezete országos vezetőségének tagja. A Veszprémi Vasas, majd a Veszprémi Haladás Sportegyesület vezetőségi tagja. Az 1964, 1975, 1987-es években a Munka Érdemrend arany, 1973-ban a Tűzvédelmi Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Az Állam és Igazgatás c. folyóiratban mintegy 10 tanulmánya jelent meg. – A veszprémi Vámosi úti temetőben nyugszik.

Irodalom

  • BÁNDI László: Búcsú dr. Hardy Zoltántól. = Napló, 2005. március 14.