Halbik Ciprián Gáspár

A Helyismeret wikiből
Halbig Ciprian.jpg

HALBIK Ciprián Gáspár (Dáka, 1840. július 6. – Balatonfüred, 1927. március 28.) bencés apát, tanár, író.

Élete

A gimnázium alsó négy osztályát a pápai bencéseknél, az 5-6. osztályt Győrben végezte, majd Pannonhalmán érettségizett. 1857-ben lépett a bencés rendbe. A teológia elvégzése után jogi vizsgát tett. 1864-ben pappá szentelték. Előbb hitszónok Pannonhalmán, 1865-től 1877-ig tanár Győrben, két évig igazgató Komáromban. Visszatért Pannonhalmára, ahol a központi könyvtár főkönyvtárosa, perjel, főiskolai igazgató. 1894-től tihanyi apát. Nevéhez fűződik az apátsági könyvtár és levéltár szakszerű rendezése és katalogizálása. Működése idején számos fejlesztés valósult meg az apátsághoz tartozó településeken, többek között a tihanyi kikötő és iskola, a balatonfüredi fürdő bővítése, a vízvezeték-építés befejezése és megkezdődött a füredi iskola építése. 1924-ben magyar királyi főtanácsosi rangot kapott. Már tanuló korában elkezdett publikálni különböző folyóiratokban és önálló kötetei is megjelentek. Két évig szerkesztette a győri Nagy Képes Naptárt (1877–1878). Történelmi, egyházi, pedagógiai dolgozatain kívül szépirodalmi alkotásai is megjelentek. Közreműködött a 14 kötetes bencés rendtörténet megírásában is. A tihanyi apátsági templomban nyugszik.

Művei

  • Adatok Pannonhalma múltjához. Szombathely, 1880.
  • A bánat kiengesztel. (ford.) Győr, 1880.
  • Borcsa néni. Győr, 1880.
  • A végrendelet. Győr, 1881.
  • Benső vonatkozások a földrajz és világtörténelem közt. = Komáromi Szent Benedek Rend Évkönyve. 1878–1879.
  • Az 1809-iki Győr Kis-Megyer táján vívott csata. = Nagy Képes Naptár. Győr, 1877.

Irodalom

  • Pannonhalmi Szent Benedek Rend története. 10/11. – Pannonhalmi Szemle, 1927.
  • Religió, 1894. 32. sz.
  • TOLDI Éva: Emlékezés Dáka szülöttére. = Napló, 1997. április 15.
  • GAÁL Zoltán: Életművek, életpályák. Győr, 1987.