Fejérvári József

A Helyismeret wikiből

FEJÉRVÁRI József (Székesfehérvár, 1834. nov. 20.–Vp., 1911. szept. 13.) kanonok, tanár.

Élete

A középiskoláit szülővárosában járta, a veszprémi szemináriumba 1853-ban vették fel. Teológiai tanulmányait Pesten kezdte, és Veszprémben fejezte be. Pappá szentelték 1858. augusztus 4-én. Káplán Balatoncsicsón, egy év múlva Veszprémben karkáplán, tanár, tanulmányi felügyelő. Veszprémi kanonok 1885-től, majd végigjárta a felsőbb egyházi rendfokozatokat. Többek között 1896-tól pápai főesperes. 1901–1902-ben felépíttette a Szent László-templomot, a Dávid-árvaház második emeletét és a Szent Józsefről elnevezett óvodát. Javíttatta a város elhanyagolt utcáit, adományával lehetővé tette a piactér rendezését. A Felsővárosi temetőben, az általa emeltetett nagykereszttel szemben van sírja. Veszprém város még életében, 1906-ban díszpolgárrá választotta, nevéről utcát neveztek el. (Ma Céhház utca.)

Irodalom

  • HOGYA György: Veszprém város díszpolgárai. Vp., 2001.