Benke László

A Helyismeret wikiből
Benke Laszlo.jpg

BENKE László (Nagyatád-Bodvica, 1914. augusztus 22. - Budapest 1999. január 7.) tanár, helytörténeti kutató.

Élete

A négy polgárit Nagyatádon, a tanítóképzőt 1928 és 1933 között Csurgón végezte. Először kishivatalnokként takarékpénztárban dolgozott. 1938-tól a nagykállói római katolikus iskolában kisegítő tanító, majd igazgató. 1951-ben került Révfülöpre tanárnak. 1953-1954-ben biológia-földrajz szakos megyei szakfelügyelőként dolgozott, majd nyugdíjazásáig a révfülöpi iskola igazgatója volt. Évtizedekig gyűjtötte, rendszerezte és feldolgozta a Balaton-felvidéki település történetével, a községhez kötődő jelentős családok és személyek életével, munkásságával kapcsolatos dokumentumokat, relikviákat. Az értékes gyűjteményt Révfülöpre hagyományozta, ezzel megteremtette a helytörténeti kutatás alapjait. Pedagógiai és helyismereti írásai a megyei és helyi lapokban, folyóiratokban és évkönyvekben jelentek meg. Pedagógusi, helyismereti gyűjtői és kutatói munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A hévízi temetőben nyugszik, a révfülöpi helytörténeti gyűjtemény felvette nevét, így is őrzi emlékét.

Irodalom

  • MIHOVICS István: Emlékezés Benke Lászlóra. = Napló, 1999. február 8.
  • P. MIKLÓS Tamás: Benke László (1914-1999). = Villa Filip, 1999. 1. sz.
  • P. MIKLÓS Tamás: Benke László. = Honismeret, 1999. 3. sz.