Bartalis Béla

A Helyismeret wikiből
Bartalis Bela.jpg

BARTALIS Béla (Csíksomlyó, 1881. április 21. - Kerta, 1966. július 26.) tanító, iskolaigazgató.

1900-ban kapott oklevelet a csíksomlyói római katolikus tanítóképzőben, majd Sárkeresztúron kezdett tanítani. 1903-ban Fülén kántortanító, 1904-ben Balatonfőkajáron a r. k. elemi iskolában osztálytanító. Az 1. világháborúban az orosz és az olasz frontokon harcolt, majd Veszprémben a hadtápfőnökségen szolgált. 1931-ben iskolaigazgatónak nevezték ki. Igazi falusi néptanító volt, aki a téli hónapokban színjátszó csoportokat szervezett és tanított, korszerű gazdálkodásra okította a falu fiataljait, leventeparancsnokként, hangyaszövetkezeti elnökként szolgálta a falu ügyeit, az enyingi esperesi kerület tantestületi elnökeként is dolgozott. A 2. világháború után a szétrombolt községben a templom és saját háza újjáépítésén munkálkodott. Az iskolák államosítása után kántorként szolgálta a falu érdekeit. Élete utolsó szakaszában legkisebb fiánál, a Kertán állatorvosként dolgozó Imrénél élt. 1939-ben megkapta XII. Pius pápa kitüntetését, a Pro eclesia et pontifice arany fokozatát.