Bánáss László

A Helyismeret wikiből
Banass Laszlo.jpg

BÁNÁSS László (Pozsony, 1888. október 14. - Budapest, 1949. április 20.) római katolikus püspök.

Élete

Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Innsbruckban és Rómában tanult. Jogi doktor volt, aki diplomatának készült. Nagyváradon 1912-ben szentelték pappá. Tábori lelkész, 1919-től 14 éven át Nagyváradon az orsolyita apácák lelkésze és iskolájuk igazgatója. Pápai titkos kamarás, 1925-től egyházmegyei tanfelügyelő, 1926-tól karnagy. A harmincas évek elején az Erdélyi Lapok kiadói bizottságának tagja. Főként zenei tárgyú cikkeket írt romániai magyar lapokba. 1944 decemberében tagja a Debreceni Nemzeti Bizottságnak, majd az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1945. augusztus 16-ától veszprémi apostoli kormányzó, 1946. szeptember 4-étől püspök. Kihelyezett káplánságot létesített Dákán, Nagyacsádon és Gézaházán. Lelkészséget hozott létre Nagygyimóton és Pápán, plébániát állított fel Veszprémben a Világ Királynője-templomnál. Átszervezte a pápai egyházkerületet. Az Ő idejében premontrei apácák telepedtek le Bakonyoszlopon és Nyárádon. A vallásközi béke megteremtésén fáradozott. A veszprémi székesegyház altemplomában nyugszik.

Irodalom

  • IJJAS Antal: Síron túli üzenet. = Új Ember, 1960. november 27.
  • SAÁD Béla: Bánáss László. = Tíz arckép. Budapest. 1963.
  • Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944-1945. Bp. 1994.