Vörösberényi Református Templom építészeti története kezdetektől 1899-ig

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2015. augusztus 6., 16:40-kor történt szerkesztése után volt.

Balatonalmádi értéktár 2015. február 28. előadás.
Írta: Faust Gyula

Kezdetek

Balatonalmádi, ahogy Fűzfővel határos Vörösberény is Pannonia őskor óta lakott helye. Közelünkben az Öreghegyen egy neolitikumi szerpentin kőből készült (5000 - 3300 éves) balta került elő. A rézkor (Kr.e. 3300 – 2000) két települését a mai Liszt Ferenc utcában és Budataván találjuk. A szintén Vörösberényi részen található Kun-földekről pedig bronzkori (Kr.e. 2000 - 800) edények kerültek napfényre. A napvilágot látott emlékanyag arra enged következtetnünk, hogy a Balaton eme part menti sávját az őskoron belül az úgynevezett bronzkori mészbetétes kultúra idejében lakták a legsűrűbben.

A bronzkor vége és a római kor első százada végéig hatalmas hiátussál van dolgunk. A kutatók szerint az itt található római kori település központja a II. századtól a Séd közelében, a Lok-hegyen, a Magtárnál, a Szabolcs utca környékén illetve Budataván lehetett. A Lokhegy Bodor telkén építkezés közben falakat találtak. Innen került elő egy IV. sz.-i vörös homokkőből faragott, leveles oszlopfő, amelynek négy oldalán maszkos emberfő helyezkedik el. Az egyik oldalán az emberfőtől balra egy kutya és egy nyúl domborműves alakja látható. A Lokhegyen előkerült sírok mind IV. sz.-iak, így feltételezhetjük, hogy a IV. sz.-ban nagy kiterjedésű római temető feküdt itt, amely szorosan a településhez kapcsolódott.

Lábjegyzet


Hivatkozás