Simonyi Zsigmond

A Helyismeret wikiből
(Steiner Zsigmond szócikkből átirányítva)
Simonyi Zsigmond.jpg

SIMONYI Zsigmond, Steiner Zsigmond (Veszprém, 1853. jan. 1.–Budapest, 1919. nov. 22.) nyelvész, tanár, szerkesztő.

Élete

Szülővárosában, Veszprémben végezte a középiskola alsó osztályait. Szarvas Gábor tanítványa, a magyar nyelvművelés kiemelkedő egyénisége. Lipcsében, Berlinben és Párizsban folytatott egyetemi tanulmányokat. Hazatérve 1877-től Budapesten tanár. 1879-től tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. A Tanácsköztársaság után üldözték, ez a beteg tudóst összeroppantotta. A Nyelvtörténeti Szótár, később a Nyelvészeti Füzetek, majd Szarvas Gábor halála után, 1895-től a Nyelvőr szerkesztője. Munkássága szinte a nyelvtudomány egészére kiterjedt. Foglalkozott a nyelvhelyesség kérdésével, jelentősek a határozókról, a kötőszókról és a jelzőkről írt tanulmányai. 1903-ban elkészítette az új iskolai helyesírást, amelyet csaknem az egész irodalmi élet elfogadott. Veszprémben általános iskola viseli nevét, szülőházát (Kossuth L. u. 7.) 1929-ben emléktáblával jelölték meg. A táblán látható bronz plakett Gárdos Aladár alkotása.

Művei

  • A magyar kötőszók. 1–3. Köt. Budapest, 1881–1883.
  • A magyar határozók. 1–2. Köt. Budapest, 1888–1895.
  • A magyar nyelv. Budapest, 1889.
  • Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon. Budapest, 1896.
  • Magyar nyelvtörténeti szótár. (Társszerző.) Budapest, 1890–1893.
  • Helyes magyarság. Budapest, 1903.
  • Jó magyarság. Szentgotthárd, 1909.
  • A jelzők mondattana. Budapest, 1913.

Irodalom

  • Magyar Nyelvőr Simonyi emlékfüzete, 1949. = Magyar Nyelvőr, 1953.
  • ZSIRAI Miklós: ~ emlékezete. 1–4. sz. = Magyar Tudományos Akadémia Nyelv és Iro-dalomtudományi Osztályának Közleményei, 5. Köt. Budapest, 1954. 1–4. sz.
  • PROHÁSZKA János: ~. = Nyelvművelő. Budapest, 1956.
  • RUBINYI Mózes: ~ helye a magyar nyelvtudomány történetében. Budapest, 1949.
  • KOMLÓS Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaus-tig. 1-2. Köt. Bp. 1997.
  • MOLNÁR Jánosné: Minden nemzet féltett kincse a nyelv. ~ és szülővárosa. = Új Horizont, 1993. 3. sz.
  • MOLNÁR Jánosné: ~ és az utókor. = Megyei Pedagógiai Körkép, 1994. 5–6. sz.
  • MOLNÁR Jánosné: ~ a magyar nyelv szigorú őre. = Napló, 1999. nov. 19.
  • MOLNÁR Jánosné: ~, a nyelvtudós. = Bakony-balatoni kalendárium 2003. Veszprém, 2002.