Római kori cserépégető kemence

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Lonci (vitalap | szerkesztései) 2018. október 25., 21:04-kor történt szerkesztése után volt.

Kemence.jpg



A Balaton melléke bővelkedik régészeti leletekben az őskortól kezdődően, a vaskoron át egészen a kelta vándorlásokig. I.e. 12-ben a rómaiak meghódították Pannoniát és benne a Balaton vidékét. A Balaton (latinul: Lacus Pelso) mentén vezetett a rómaiak két fontos összekötő útvonala, az egyik az északi, a másik a déli part közelében. Nagyobb városok nem épültek a tó mellett, de a mediterrán jellegű éghajlat, a napsütötte, szőlőtermő lankák vonzották az előkelő réteget. A római kultúra nyomait főként a Balaton nyugati és északi partján találták, mivel itt voltak adottak a feltételek az ún. villagazdaságok létrejöttéhez: jóvízű források és kutak, járható utak és köves talaj.

Balatonfüred északnyugati részén, a Siske forrástól nyugatra található a Papsokai vagy Siskei templomrom, mely templom a 12. században egy római villa alapjaira épült.

Időrendben a legutolsó lelet, mely bizonyítja, hogy Balatonfüred már a római korban is lakott volt, az az 1978. szeptember 26. és október 6. között feltárt cserépégető kemence, mely Balatonfüreden a Fürdő utcában található. K. Palágyi Sylvia leírása alapján: a kemence 3x3 méteres, négyzet alakú, lekerekített sarkokkal, NY-K-i tájolással.

Feltárás után ideiglenes tetővel lefedték, látogathatósága jelenleg még nem megoldott.




Források

Cimer-bfured.png
"Bemutatása idegenforgalmilag is fontos lenne,hiszen ilyen jellegű emlék környékünkön nem látható."

A Balatonfüred Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 14/2014.(XI.18.) határozata alapján