Pápai Molnár Kálmán

A Helyismeret wikiből
(Molnár Kálmán szócikkből átirányítva)
Papai Molnar Kalman.jpg

PÁPAI MOLNÁR Kálmán (Pápa, 1878. február 1. – Budapest, 1945) nótaszerző.

Élete

Tanulmányai befejezése után rövid ideig a közigazgatásban dolgozott, majd újságíró. Verseket és nótaszövegeket írt. Az első világháborúban megsebesült, hadirokkanttá nyilvánították. Ettől kezdve csak nótaszerzéssel foglalkozott. Termékeny szövegíró volt, több mint ezer nótát írt. Fráter Lórándhoz szoros barátság fűzte, számos közös szerzeményük született. 1932-ben barátja emlékére megalapította a Fráter Lóránd Társaságot, melynek elnöke, később egészségi állapota romlása után díszelnöke volt.

Művei

Az ispotály udvarában, – Álljunk meg egy ablak alatt, – Csillaghullás éjszakáján, – Devecserben jó somlyai bort mérnek, – Eladtam egy pej csikót, – Elhervad a virág, – Gondol-e rám néha-néha, – Ha megszólal a hegedűm, – Megint ősz van, – Nem hiszek a szerelemben, – Oda van a virágos nyár, – Piros pünkösd vasárnapján.

Irodalom

  • LESZLER József: Nótakedvelőknek. Budapest, 1986.