Múltunk érdekes híreiből...

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

1884. április 27. Dr. Óvári Ferenc köz- és váltóügyvéd ügyvédi irodáját Palotai utca 236. sz. alatti házában megnyitotta.

1884. május 18. Szép csendesen, minden feltűnéstől mentesen dolgozik dr. Thaly László ezredorvos úr vidékünk haladásán. A somlóvásárhelyi uradalomhoz tartozó vörösberényi palotát 20 hold földdel együtt megvette, hogy azon hidegvíz-gyógyintézetet állítson. Addig is, amíg e szép és valóban nemes cél létesül, a mostani fürdőidőre 18 szobát bebútoroztat, hogy akik már az idén a Balatont akarják használni, tisztességes szobában lehessenek. Veszprém és Vörösberény, Vörösberény és a Balaton közt oda és vissza kocsi közlekedést biztosít.

1884. június 29. F. hó 22-én volt a szokásos, ünnepélyes szezonmegnyitó, amely egybeesett a részvénytársaság vendéglőjének ünnepélyes megnyitásával, amelyik Hattyú néven vált ismertté. Brenner Lőrinc építőmester, a részvénytársaság elnöke megnyitóját azzal kezdte, hogy: „Almádinak mint fürdőhelynek neve 1874. évtől kezdődik... így a tizedik fürdőévad megnyitásán vagyok szerencsés jelen lehetni.”

1884. július 11. Fürdőhelyünknek ma nevezetes napja volt. A balatonfüredi fürdővendégek nagy számban kirándultak hozzánk, hogy megtekintsék a mi fürdőnket is. ... délután három óra után merült fel a tengersima Balaton messze látóhatárán a Kisfaludy, mely a vendégeinket hozandó volt... Véghely Dezső alispán a vendégekre, dr. Sziklay János pedig Almádi felvirágoztatására emelte a poharát. Este 8 óráig tartott a tánc, amikor is a Balatonfüredről velük jött cigányokkal együtt hajóra szállt a vendégsereg.”

„Nevezetes esemény gyanánt még megemlítendő az, hogy a Kisfaludy ez alkalommal volt először Almádi partjainál.”

1884. július 17. Tudvalevő dolog, hogy dr. Thaly László, Veszprém városának általánosan kedvelt ezredorvosa megvette a tanulmányi alap uradalmi kastélyát Vörösberényben. Ezt ő gyönyörűen restauráltatta azon szándékkal, hogy ebből pompás fürdőpalotát alakítson. „Ez fényesen sikerült, lakosztályai már mind el vannak foglalva s Ő ezen a vidéken az az egyedüli szerencsés, hogy vendégeinek mindenben a legnagyobb kényelemmel kedveskedhetik.”

1884. július 20. Az almádi Margit-kápolna felszentelése július 13-án volt nagyszabású ünnepség keretében. (Az esemény részletes ismertetése megjelent korábbi lapszámunkban.)

1884. július 20. Almádiból Badacsonyba. A Balaton Egylet igen kedélyes kirándulást rendezett f. hó 18-án Almádiból Balatonfüredre és Badacsonyba. Hetvenketten indultak délután egy órakor, 3 órakor ért Füredre a hajó, ahol ünnepélyes fogadás volt. A Balaton Egylet zászlaja alatt vonultak be a hajóra a fürediek, vagy százötvenen. Este 7 órakor érkeztek Badacsonyba és 10 órakor indultak vissza. Erős szél kerekedett és néhányan tengeri betegek lettek. „Reggel 4 órakor érkeztünk vissza Almádiba, hol a szabadi cigányok Rákóczija mellett szállítottak bennünket a partra. Ezzel a kirándulás véget ért.”

1884. augusztus 3. Az Anna-bál Almádiban a múlt vasárnap (július 27.) volt a részvénytársaság vendéglőjében. Gyönyörűség volt nézni a vígan táncot lejtő párokat. Elismerést érdemel fáradhatatlan közreműködéséért Brenner Lőrinc úr, a Fürdő Rt. derék elnöke. Ugyanezen lapszámban közlik az elszámolást, miszerint az Anna-báli bevétel a felülfizetésekkel együtt 167 frt 19kr-t tett ki, amely összeget a kápolna javára fordítanak.

1884. augusztus 10. A múlt szerdán (6-án) volt Prokesch — a jutasi állomás főnöke — szőlejének felavatási ünnepélye... Délután 6 órakor indult a vendégsereg négy kocsival a Thaly-féle vörösberényi kastélyból Prokesch saját hajlékához „mely ott fekszik a hegytetőn, hol Almádi és Felső-Őrs szabad óráiban ölelkezik, meglehetősen közel a mennyországhoz.” A tánc hajnalig tartott.

1884. augusztus 17. A részvénytársaság rendkívüli közgyűlést tartott 12-én, amelynek tárgya „ingatlan birtok eladása” volt. Ezzel kapcsolatban a cikkíró blamázst említ, mert nem volt sikeres a közgyűlés. Nem akarja szellőztetni, „spongyát rá” - írja. Majd részletesen ismerteti az esti táncmulatságot, valamint a Krausz József úr által rendezett tűzijátékot, kitérve annak pompás elemeire.

1884. augusztus 17. Kedélyes névestét tartott f. hő 9-én Brenner Lőrinc, a részvénytársaság elnöke. „Ott volt vármegyénk szeretett alispánja, kinek szellemes tósztja igen nagy élvezetet jelentett. Almádi jövőjének biztos zálogát látjuk abban, hogy vármegyénk és városunk leglelkesebb férfiai fognak kezet e kies fürdő érdekében s mindent elkövetnek annak emelésére.”

1884. október 5. Hetessy Dániel vörösberényi körjegyző f. hó l-jén kelt felhívását közli az újság az almádi fürdőkönyvtár létesítése érdekében.

1884. december 21. Az almádi vendéglőt 1885. április 24-től 3 évre Huszár János és László bérelték ki a részvénytársaságtól olyan kötelezettséggel, hogy díszesen azt be fogják rendezni.

Azzal a szándékkal kezdtem a cikk megírásához, hogy olyan események sorát említem meg, amelyeknek 1994. évben lesz kerek évfordulója. Kiderült eközben, ha csak egy újság — jelen esetben a Veszprém című hetilap — egy évfolyamát nézzük át, akkor is rengeteg eseményről értesülünk, amelyeket városunkkal kapcsolatban 110 évvel ezelőtt írtak le. Hozzá kell tennem, hogy csak a legérdekesebbeket, azokat is rövidítve ismertettem.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1994. (6. évf.) 1. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja