Kiláthatunk a kilátóból!

A Helyismeret wikiből
Írta: Schildmayer Ferenc

Hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy újságunk 1994 évi II. számában (felismerhető arról, hogy nincs rajta dátum) megjelent írás „Kiláthatunk-e még a kilátóból?”címet viselte. Az 1990-es évek elején lelkes emberek létrehoztak Alsóörsön egy alapítványt, a Szabadság (korábban Horthy Miklós) kilátó helyreállítása céljából. A kilátótorony és melléképületei teljesen tönkretett (nem tönkrement!!) állapotban voltak. Igen nehéz feltételezni azt, hogy a toronyépület mázsás ajtószárnyai csak úgy maguktól megváltak helyüktől és az erdő fái között kerestek „menedéket”, majd végleg eltűntek.

Az alapítványt, illetve Alsóörs község önkormányzatát illeti a dicséret, hogy számtalan jogi és anyagi akadályt elhárítva 2003. szeptember 27-én felavathattuk az újjáépített kilátót. A munkálatok 35 millió forintba kerültek, amelynek felét pályázat útján a Széchenyi terv, a másik felét pedig Alsóörs önkormányzata biztosította. Csupán a toronyépület eredeti állapotának megfelelő helyreállítása nem lett volna elég arra, hogy „kilássunk a kilátóból”, ugyanis a környező erdő fái időközben magasra nőttek, meggátolva a korábbi gyönyör ű kilátást. Emiatt jelentősen meg kellett magasítani a kilátó szintet annak érdekében, hogy az egykori élményt nyújtsa a körpanoráma.

Az épület, Padányi Gulyás Jenő építész tervében megfogalmazott architektúrát megtartva, könnyed és elegáns faszerkezetű magasításával sikerült az eredeti, három megyére kiterjedő kilátást biztosítani. A szintén helyreállított melléképületekkel együtt, szerves egységet képez mind funkcionálisan, mind építészetileg.

Az ünnepélyes felavatáson, a környező településekről megjelent, mintegy 250-300 fő lelkesen birtokba vette a kilátót és egy kis sorbaállás után feljutva a kilátó szintre, gyönyörködhetett a pompás kilátásban. Mind az avatóbeszédekből, mind a megjelentek szavaiból osztatlan elismerés csendült ki.

Remélve, hogy 68 évvel az első felavatás (1935. szeptember 8.) után, régi fényében pompázó épület sokáig fog állni és ismét kedvelt kiránduló helye lesz a turistáknak.

Befejezésül ismerjük meg a kilátó építésének történetét, Iklódy-Szabó János „Hogyan látom a Balatont és környékét a Horthy Miklós kilátótoronyból” cím ű írásának rövid kivonatából: „Az almádi-i turistáskodó társaság, melynek oszlopos tagjai BUD JÁNOS v. miniszter és TORMAY BÉLA postatakarékpénztári vezérigazgató, aki egyúttal a Balatonalmádi Fürdő r.t. elnöke és a Balatonnak lelkes barátja, bolyongásai közben eljutott az Alsóörshöz tartozó Cserelaki-hegyi csodálatos kilátást nyújtó, 300 m-es, balatoni viszonylatban jelentős magasságú pontjához. Az innen kitáruló, de a bokrok növése által itt-ott megzavart kilátás azonnal magával ragadta a magyar földet szerető felfedezőket. A bokrok és fák között azonban nem lehetett jól kilátni s ezért a lelkes kirándulók közös erővel a szerte-szét heverő kövekből egy kis halmot építettek. E néhány kő volt a Horthy Miklós kilátó alapkő letétele, mert TORMAY BÉLA e kis halomról széttekintve, azonnal felvetette a Veszprém-vármegye határán fekvő zalai hegyen egy kilátó torony építésének tervét”.

Kapcsolódó cikkek

Forrás

Új Almádi Újság[1] 2003. (15. évf.) 11. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja