Jókai Mór Emlékház

A Helyismeret wikiből
Jókai Mór Emlékház
Emlekhaz.jpg
Helye: Balatonfüred, Honvéd utca 1.
Építési adatok
Építés éve : 1870
Építtető: Jókai Mór
Tulajdonos:
Felújítva :



Történet

Jókai Mór (Komárom, 1825. febr. 18. – Bp., 1904. máj. 5.) és Füred kapcsolatáról tucatnyi könyv jelent már meg, hiszen életének, munkásságának három termékeny évtizede kötődik Füredhez, amelyből közel húsz évet saját nyaralójában töltött. A nagy író 32 éves korában, 1857-ben járt először Füreden, családjával az Ó fürdőházban szállt meg. Élményeit a következő évben megjelent Magyar Tempevölgy című regényes tájleírásában örökítette meg. Megszerették Füredet, a táj szépsége mellett a fürdő demokratikus légköre is vonzotta őket. Az író felesége, Laborfalvy Róza színésznő többször is fellépett a színkörben. Jókaiék 1867-ben rokonuk, Huray István helyi fürdőorvos tanácsára vásároltak telket Balatonfüreden. Három évvel később, 1870-ben vették birtokukba a villát, mely tágas előterével, hat szobájával, konyhájával, csodálatos kilátásával a Balatonra, két évtizeden át nyújtott ihlető környezetet az író és családja számára.

Napjainkban

A Jókai Mór Emlékház 2007-ig a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kezelésében volt. Ma már városi múzeumként várja látogatóit. Jókai halálának 50. évfordulójára a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, Keresztury Dezső és Zákonyi Ferenc kezdeményezésére és szívós szervező munkájával közel eredeti állapotába állította vissza az épületet, majd 1954-ben megnyitották az ország egyetlen Jókai Emlékmúzeumát. 1986-ban felújították, 1988-ban új állandó kiállítást rendeztek benne. A 2010-ben nyílt legújabb enteriőr típusú kiállítás bepillantást nyújt Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe, a hagyatékban megőrzött bútorok és személyes tárgyak, az eredeti alaprajz szerint visszaállított terek segítenek a látogatók számára felidézni a kor hangulatát, stílusát.

Jelentősége

A Jókai kultusz, a Jókai Emlékház mára már szerves része Balatonfüred kulturális életének és az épület látogatottsága is bizonyítja, hogy a kedvelt turisztikai célpontok közé tartozik. Az épület és a benne található kiállítás fontos és kiemelt helyszíne és jelképe a magyar irodalomnak és a magyar kultúrának.

A Jókai Emlékház a 31/2018. (IV. 26.) VMÉTB határozat alapján bekerült a Veszprém Megyei Értéktárba is mint megyei érték.


Cimer-bfured.png
"A Jókai kultusz, a Jókai Emlékház mára már szerves része Balatonfüred kulturális életének."

A Balatonfüred Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 1/2016. (V.24.) határozata alapján