Budatava képeslapokon

A Helyismeret wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Fdanko (vitalap | szerkesztései) 2014. január 10., 14:18-kor történt szerkesztése után volt. (Forrás)

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Írta: Schildmayer Ferenc

Az egykor Vörösberényhez tartozó Budatava érdekes településrésze a mai Almádinak. Az 1936. évi parcellázásig a vörösberényiek legelőként hasznosították. A régi térképeken jelölt gémeskút nyoma Kiss László Kund utca 3. sz. alatti háza kertjében lelhető fel.

A Budatava elnevezés eredete homályba vész. Vörösberény 1858. évi kataszteri iratai felsorolják a falu 36 dűlőjének neveit, és ezek között nem szerepel. Ellenben egy 1816-ban kötött szerződés szerint Almádi rétjét „Budatava felé, egészen a határszélig adja bérbe a veszprémi káptalan.”

A Budataváról készült képeslapokon a század elejétől fogva két vendéglő és a hozzájuk tartozó strand, helyesebben fürdőház látható. Az egyik vendéglő Mester Jánosé volt, a másik Tímár vendéglője néven volt ismert. Sajnos ezekből nem derül ki, melyik volt az 1970-es években lebontott, Halászcsárdaként ismert vendéglő. Végül egy képeslap, amelyik a már sokak által ismert budatavai strandot ábrázolja 1938-ban.

Forrás

Új Almádi Újság[1] 1993. (5. évf.) 4. sz. 2. p.

Külső hivatkozás

  1. Új Almádi Újság honlapja