„Babay Dezső” változatai közötti eltérés

A Helyismeret wikiből
(Új oldal, tartalma: „thumb BABAY Dezső (Sárkeresztes, 1895. szept. 21.-Pornóapáti, 1945. febr.) állatorvos. =Élete= Elemi iskoláit Sárkeresztesen végezte...”)
 
a
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
[[Image:Babay_Dezső.jpg|thumb]]
+
[[Image:Babay_Dezso.jpg|200px|thumb]]
 +
BABAY Dezső (Sárkeresztes, 1895. szeptember 21. - Pornóapáti, 1945. február) állatorvos.
  
BABAY Dezső (Sárkeresztes, 1895. szept. 21.-Pornóapáti, 1945. febr.) állatorvos.
+
==Élete==
  
=Élete=
+
Elemi iskoláit Sárkeresztesen végezte el, ahol édesapja jegyző volt. Ezután a Pápai Református Kollégium tanulója, ahol a nevét négy évig említik. Innen 1912-ben elkerült és máshol érettségizett. Az 1. világháborúban katona, a forradalmak után az Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóaljban teljesített szolgálatot. 1918-ban iratkozott be a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre, amelyet megszakításokkal jár ki. Itt államvizsgázott, de Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén c. doktori disszertációját csak 1942-ben fogadták el, amely ugyanekkor jelent meg nyomtatásban a Tapolcai László Nyomdában. 1927. januárjában helyhatósági állatorvosként foglalta el tapolcai állását és egyben megkezdte magángyakorlatát. Szakmai és közéleti tevékenysége [[Tapolcán]] rendkívül aktív volt. A Faluszövetség állatorvosi tanácsadójaként sok közleménye jelent meg a Tapolczai Lapokban. Szerepet vállalt a protestáns templomépítési költségeinek összegyűjtésében, a mozi fejlesztésében, a vágóhíd létesítésében, stb. 1941-ben katonai szolgálatra hívták be. Egy hazalátogatás alkalmával a háborús kilátásokra irányuló megjegyzéséért feljelentették, és bíróság elé állították. 1943. január 19-én a Szombathelyi Honvéd Törvényszék felmentette a valótlan hír terjesztésének vádja alól. 1943-tól újra ellátta Tapolca és környéke körzeti állatorvosi feladatait. Szemtanuk visszaemlékezései szerint 1945. februárjában a Gestapo emberei és nyilas fegyveresek tapolcai lakásánál rajtaütöttek. Rövid házkutatás után a lefoglalt tárgyakkal együtt Babay Dezsőt ismeretlen helyre hurcolták. Csak az utólagos nyomozás valószínűsíti, hogy a szövetséges hatalmak részére végzett kémkedés és hazaárulás vádjával Pornóapáti mellett kivégezték, tömegsírba temették. Életének, tevékenységének még több fontos részlete vár felderítésre.
 
+
Elemi iskoláit Sárkeresztesen végezte el, ahol édesapja jegyző volt. Ezután a Pápai Református Kollégium tanulója, ahol a nevét négy évig említik. Innen 1912-ben elkerült és máshol érettségizett. Az 1. világháborúban katona, a forradalmak után az Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóaljban teljesített szolgálatot. 1918-ban iratkozott be a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre, amelyet megszakításokkal jár ki. Itt államvizsgázott, de Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén c. doktori disszertációját csak 1942-ben fogadták el, amely ugyanekkor jelent meg nyomtatásban a Tapolcai László Nyomdában. 1927. januárjában helyhatósági állatorvosként foglalta el tapolcai állását és egyben megkezdte magángyakorlatát. Szakmai és közéleti tevékenysége Tapolcán rendkívül aktív volt. A Faluszövetség állatorvosi tanácsadójaként sok közleménye jelent meg a Tapolczai Lapokban. Szerepet vállalt a protestáns templomépítési költségeinek összegyűjtésében, a mozi fejlesztésében, a vágóhíd létesítésében, stb. 1941-ben katonai szolgálatra hívták be. Egy hazalátogatás alkalmával a háborús kilátásokra irányuló megjegyzéséért feljelentették, és bíróság elé állították. 1943. január 19-én a Szombathelyi Honvéd Törvényszék felmentette a valótlan hír terjesztésének vádja alól. 1943-tól újra ellátta Tapolca és környéke körzeti állatorvosi feladatait. Szemtanuk visszaemlékezései szerint 1945. februárjában a Gestapo emberei és nyilas fegyveresek tapolcai lakásánál rajtaütöttek. Rövid házkutatás után a lefoglalt tárgyakkal együtt Babay Dezsőt ismeretlen helyre hurcolták. Csak az utólagos nyomozás valószínűsíti, hogy a szövetséges hatalmak részére végzett kémkedés és hazaárulás vádjával Pornóapáti mellett kivégezték, tömegsírba temették. Életének, tevékenységének még több fontos részlete vár felderítésre.
+
  
 
==Művei==
 
==Művei==
  
*Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén. Bp., 1942.
+
*Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén. Budapest, 1942.
*A tejtermelés fokozása. = Tap. L, 1929. szept. 15.
+
*A tejtermelés fokozása. = Tapolcai Lapok. 1929. szeptember 15.
*A sertésvészről és annak gyógyításáról. = Tap. L. 1929. szept. 29.
+
*A sertésvészről és annak gyógyításáról. = Tapolcai Lapok. 1929. szeptember 29.
*A közvágóhíd építése egészségügyi követelmény. A trichinozis elleni védekezésről. = Tap. L. 1930. febr. 9.
+
*A közvágóhíd építése egészségügyi követelmény. A trichinozis elleni védekezésről. = Tapolcai Lapok. 1930. február 9.
  
 
==Irodalom==
 
==Irodalom==
  
*Állatorvosi hír. = Tap. L. 1927. jan. 21.
+
*Állatorvosi hír. = Tapolcai Lapok. 1927. január 21.
*A testület, amely városunk sorsát intézi. = Tap. L. 1930. dec. 25.
+
*A testület, amely városunk sorsát intézi. = Tapolcai Lapok. 1930. december 25.
*Magyar politikai és közigazgatási compass 1919-1939. Bp., 1939.
+
*Magyar politikai és közigazgatási compass 1919-1939. Budapest, 1939.
*SZABÓ Gyula: Olvasói levél. = Pikoló, 1998. szept. 18.
+
*SZABÓ Gyula: Olvasói levél. = Pikoló, 1998. szeptember 18.
  
[[Category:Életrajzok]]
+
[[Category:Veszprém_Megyei_Életrajzi_Lexikon]] [[Category:Tapolca]]

A lap jelenlegi, 2017. május 19., 18:43-kori változata

Babay Dezso.jpg

BABAY Dezső (Sárkeresztes, 1895. szeptember 21. - Pornóapáti, 1945. február) állatorvos.

Élete

Elemi iskoláit Sárkeresztesen végezte el, ahol édesapja jegyző volt. Ezután a Pápai Református Kollégium tanulója, ahol a nevét négy évig említik. Innen 1912-ben elkerült és máshol érettségizett. Az 1. világháborúban katona, a forradalmak után az Egyetemi Csendőrtiszti Zászlóaljban teljesített szolgálatot. 1918-ban iratkozott be a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemre, amelyet megszakításokkal jár ki. Itt államvizsgázott, de Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén c. doktori disszertációját csak 1942-ben fogadták el, amely ugyanekkor jelent meg nyomtatásban a Tapolcai László Nyomdában. 1927. januárjában helyhatósági állatorvosként foglalta el tapolcai állását és egyben megkezdte magángyakorlatát. Szakmai és közéleti tevékenysége Tapolcán rendkívül aktív volt. A Faluszövetség állatorvosi tanácsadójaként sok közleménye jelent meg a Tapolczai Lapokban. Szerepet vállalt a protestáns templomépítési költségeinek összegyűjtésében, a mozi fejlesztésében, a vágóhíd létesítésében, stb. 1941-ben katonai szolgálatra hívták be. Egy hazalátogatás alkalmával a háborús kilátásokra irányuló megjegyzéséért feljelentették, és bíróság elé állították. 1943. január 19-én a Szombathelyi Honvéd Törvényszék felmentette a valótlan hír terjesztésének vádja alól. 1943-tól újra ellátta Tapolca és környéke körzeti állatorvosi feladatait. Szemtanuk visszaemlékezései szerint 1945. februárjában a Gestapo emberei és nyilas fegyveresek tapolcai lakásánál rajtaütöttek. Rövid házkutatás után a lefoglalt tárgyakkal együtt Babay Dezsőt ismeretlen helyre hurcolták. Csak az utólagos nyomozás valószínűsíti, hogy a szövetséges hatalmak részére végzett kémkedés és hazaárulás vádjával Pornóapáti mellett kivégezték, tömegsírba temették. Életének, tevékenységének még több fontos részlete vár felderítésre.

Művei

  • Szövettani vizsgálatok a ló agyfüggelékén. Budapest, 1942.
  • A tejtermelés fokozása. = Tapolcai Lapok. 1929. szeptember 15.
  • A sertésvészről és annak gyógyításáról. = Tapolcai Lapok. 1929. szeptember 29.
  • A közvágóhíd építése egészségügyi követelmény. A trichinozis elleni védekezésről. = Tapolcai Lapok. 1930. február 9.

Irodalom

  • Állatorvosi hír. = Tapolcai Lapok. 1927. január 21.
  • A testület, amely városunk sorsát intézi. = Tapolcai Lapok. 1930. december 25.
  • Magyar politikai és közigazgatási compass 1919-1939. Budapest, 1939.
  • SZABÓ Gyula: Olvasói levél. = Pikoló, 1998. szeptember 18.