Antall József, id.

A Helyismeret wikiből
Antall Jozsef id.jpg

kisjenői (Oroszi, 1896. március 28. - Budapest, 1974. július 24.) jogász, miniszter. A Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, ifj. Antall Józsefnek édesapja.

Élete

Az 1. világháborúban orosz hadifogoly, a 20-as évek elején jogot végzett a budapesti egyetemen. 1923-tól különféle minisztériumokban dolgozott, majd szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1931-től tagja volt FKgP-nek, részt vett Veszprém vármegye közéletében. A 30-as évek második felétől kapcsolatban állt a népi írók mozgalmával, az MSzDP-vel és Bajcsy-Zsilinszky Endre körével. 1939-től a belügyminisztériumi beosztásának lehetőségeivel élve (menekültügyi kormánybiztos is volt) segítette a különböző nemzetiségű politikai menekülteket. Együttműködött a lengyel ellenállási mozgalommal. Intézkedése nyomán alakult 1943. szeptember 12-én Dákán, a Batthyány-kastélyban az olasz menekülttábor. Október 28-án elkísérte a táborba Angelo Rotta pápai nunciust. A német megszállás után (1944. március 19.) a Gestapó letartóztatta, és csak szeptemberben helyezték szabadlábra. A felszabadulás Veszprém megyében érte. 1945. májustól szeptemberig újjáépítési államtitkár, majd 1946. július 23.-ig újjáépítési miniszter volt. 1946-1948-ban a FKgP pártigazgatója és 1945. november 4-étől, 1949. április 12.-ig Veszprém megye országgyűlési képviselője. 1948 áprilisában tagja volt a párt politikai bizottságának. 1956-ban részt vett a FKgP újjászervezésének kísérletében, a forradalom leverése után Budapesten és a Somlón élt. Oroszi községben a művelődési ház falán - fiával együtt - emléktáblája van.

Művei

  • Az “Egri Norma” (“Magyar Norma”) nevű szegénygondozás ismertetése. Budapest, 1938.
  • Lengyel menekültek Magyarországon a háború alatt. (Bev. és szerk.) Budapest, 1946.

Irodalom

  • VÁRKONYI Endre: Antall József = Magyarország, 1974. 36. sz.
  • GODÓ Ágnes: Magyar-lengyel kapcsolatok a második világháborúban. Budapest, 1976.
  • LAGZI István: Bánat és hit. Lengyel katonák Magyarországon. = Mo, 1979. 31. sz.
  • KAPRONCZAY Károly: Antal József = Olasz menekülttábor Dákán. Veszprém, 1993.