A balatonfüredi polgári iskola épülete

A Helyismeret wikiből
Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda
Refisk.jpg
Helye: Balatonfüred, Iskola u. 2.
Építési adatok
Építés éve : 1905-1906
Építtető:
Tulajdonos:
Felújítva :



A mai református iskola épülete 1906 óta szolgálja a városban az oktatást. A 960 négyzetméteres épület egy 4036 négyszögöles telken épült meg, mely telket a község adományozta, építését az államkincstár tette lehetővé, de anyagilag és munkával a község és a helyi, környékbeli lakosok is támogatták. Az ünnepélyes tanévnyitót 1906. szeptember 7-én tartották, ekkor még csak fiú iskola volt. 1927-től fogadott lányokat is. 1932-ben felvette Darányi Ignác földművelésügyi miniszter nevét. 1937-ben az iskola területet adott át az épülő postának, ennek fejében a posta bevezette a vizet az épületbe. A második világháború alatt 1944. december elejétől 1945. március 24-ig az Illey-harccsoport és az I. magyar folyamzár-harccsoport szállása volt az épületben. 1948-ban a polgári iskola befejezte működését és általános iskolai oktatás kezdődött, 1965-ben vette fel Bem József szabadsághős tábornok nevét.

2012. június 30-tól az iskola működtetését a Balatonfüredi Református Egyházközség vette át, mai neve Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda.

Cimer-bfured.png
"Az épület 116 éve az oktatást szolgálja."

A Balatonfüred Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 2/2022. (VI.28.) határozata alapján




Források

  • Némethné Rácz Lídia: Balatonfüred nevezetes épületei. 2008.
  • Tölgyesi József: A Balatonfüredi polgári iskola története, 1906-1948 . - Balatonfüred : Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2006
  • Kép forrása: Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda facebook-oldala [1]