1956-os balatonfüredi zászló

A Helyismeret wikiből
Zaszlo 56.JPG

Leírása

Eredeti, balatonfüredi kivágott címerű 1956-os zászló. Piros rúdon lévő nemzeti színű, közepén a balatonarácsi Mezőgazdasági Szakiskola Tangazdaság diákjai által bicskával kivágott, lyukas zászló.

Története

Hőbe Imre, az iskola első évfolyamos diákja által elmondottak, és az ő visszaemlékezése alapján 1956. október 26-án a diákokkal a forradalmi eseményeken a balatonarácsi iskolából indulva, Tihany, Aszófő, Pécsely, Szőlős településeken vitték végig a zászlót. 1986-ban leltározás során, az iskola padlásán László Antalné Thuránszky Edit anyagkönyvelő, és Köles Sándor találta meg a porosodó relikviát. A rendszerváltást követően minden évben az iskolai ünnepségen felhasználták a zászlót. A kilenc „56-os” diák 50 éves osztálytalálkozót rendezett, az eredeti zászlót igazolták, és 2006. október 22-én jelképesen átadták az iskolának. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 50. évfordulóján, Balatonfüreden a városi ünnepség keretben a Kovászna parkban Szalay Gyula az iskola igazgatója és Hőbe Imre az 56-os zászlót átadták Balatonfüred polgármesterének Bóka Istvánnak, aki a Városi Helytörténeti Gyűjteménynek adta tovább, ahol jelenleg is őrzik.

Források

  • Füredi História, Helytörténeti Folyóirat XIV. évfolyam 1. szám 36. 2014
  • Zatkalik András: Miénk maradt október szelleme, Balatonfüredi Napló 10. szám 2006. október


Cimer-bfured.png
"Jelenlegi ismeretek szerint eredeti, kivágott címerű, 56-os nemzeti lobogó – a füredin kívül – egy db található, a Hadtörténeti Múzeumban."

A Balatonfüred Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 8/2014. (XI. 18.) határozata alapján





A 1956-os balatonfüredi zászló értéket a Veszprém Megyei Értéktár felvette a megyei értékek sorába.