„Épített szakrális kisemlékek” változatai közötti eltérés

A Helyismeret wikiből
a
a
10. sor: 10. sor:
 
A nyilvános helyen felállított keresztek és szobrok karbantartása és felújítása a római katolikus egyházközösség hatáskörébe tartozott, aki keresztet akart állítani, annak letétbe kellett helyeznie a fenntartáshoz szükséges összeget az egyházközösségnél.  
 
==Balatonalmádiban ma is álló kőkeresztek==
+
==[[Balatonalmádi]]ban ma is álló kőkeresztek==
 
'''Sáner-kereszt:''' Sáner Jánosnak a Filoxéra vész idején végzett munkássága elismeréseként állította a felesége és a szőlősgazdák. A település egyik legkorábbi épített emléke, az egykori dűlőutak mentén állt a közismert kőkereszt. Anyaga helyi perm vöröskő, valószínűleg helyi kőfaragók eredeti állapotban megőrződött munkája. Ma a Bajcsy-Zsilinszky út 25. szám alatt, magánterületen található.  
 
Felirata: „1898”
 
Felirata: „1898”
25. sor: 25. sor:
 
'''Első világháborús emlékkereszt:''' az emlékkeresztet 1923-ban állították fel a Szent Ignác Templom előtt. 1979-ben a műút korszerűsítése miatt áthelyezték a temetőbe. Jelenleg a vöröskőből készült alkotás Vörösberényben a Veszprémi út mellett, a Mandulásnál található. A keresztet az első világháború áldozatainak emlékére emelték. A talapzatra vésett felirat tanúsága szerint a kereszt Toscani Lajos és Kázmér almádi kőfaragók munkája.
 
Felirata: „FELTÁMADUNK az 1914-1918 VILÁG HÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINK EMLÉKÉRE EMELTETTE A rom. kat. ifjúság és a jó szívű adakozók”
 
Felirata: „FELTÁMADUNK az 1914-1918 VILÁG HÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINK EMLÉKÉRE EMELTETTE A rom. kat. ifjúság és a jó szívű adakozók”
 +
 +
==[[Balatonalmádi]]ban ma is álló vallási szobrok==
  
'''Nepomuki Szent János szobor:''' barokk stílusú műalkotás, a 18. század közepén készült. A festett szobor hagyományos beállításban ábrázolja Nepomuki Szent Jánost. A hasonló ábrázolásokon túl a jellegzetes vöröshomokkő posztamens különbözteti meg, így is jelezve, hogy a közösség mennyire sajátjának érzi. Ezek a szobrok több helyütt folyóvizeknél, hidaknál állnak, mivel ő az úton és vízen járók védelmezője is.
 
A lap 2015. június 12., 15:01-kori változata

Ertektar.png

Hazánk egész területén, de főleg a Dunántúlon, utak mentén, templomok előtt, temetők központjában, vagy egy kimagasló ponton lépten-nyomon találkozunk kő- vagy fakeresztekkel. Ezek a szakrális kisemlékek szervesen hozzátartoznak egy-egy település képéhez, részét képezik a helyi hagyományoknak, értékeknek. De nem csak a keresztek tartoznak a szakrális kisemlékekhez, hanem minden olyan szabadban álló vallási tárgyú objektum, melyeket rendszerint a hivatalos egyház is szentesített, de igazán a népi vallásos gyakorlatban játszanak szerepet. Lehetnek még kálváriák, haranglábak, képoszlopok, kis kápolnák, mezei oltárok valamint még ide tartoznak a pellengérek, határkövek, szabadtéri szobrok, útmenti haláljelek, fákon elhelyezett képek, képszekrények.

A temetői keresztekről már a XVIII. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek is írnak. A XVIII. és XIX. században fából és kőből készültek az útmenti és szabadtéri keresztek. A fakeresztek felszerelése (Krisztus-test, Fájdalmas Anya, felirati tábla) festett pléh, a kőkereszteké kő, a XIX. század végétől vasöntvény.

A nyilvános helyen felállított keresztek és szobrok karbantartása és felújítása a római katolikus egyházközösség hatáskörébe tartozott, aki keresztet akart állítani, annak letétbe kellett helyeznie a fenntartáshoz szükséges összeget az egyházközösségnél.

Balatonalmádiban ma is álló kőkeresztek

Sáner-kereszt: Sáner Jánosnak a Filoxéra vész idején végzett munkássága elismeréseként állította a felesége és a szőlősgazdák. A település egyik legkorábbi épített emléke, az egykori dűlőutak mentén állt a közismert kőkereszt. Anyaga helyi perm vöröskő, valószínűleg helyi kőfaragók eredeti állapotban megőrződött munkája. Ma a Bajcsy-Zsilinszky út 25. szám alatt, magánterületen található. Felirata: „1898”

Fehér kereszt: a Pinkóczi és a Fehérkereszt utca sarkán található kőkereszt. Felirata: „1858”

Kereszt a Felsőörsi út és a Vécsey Károly utca kereszteződésében: vöröskő kereszt, 2006-ban állították. Felirata: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen. 2006”

Pinkóczi kereszt: a Pinkóczi és a Vessző utca sarkán található kőkereszt, melyet 1817-ben állítatott a szőlője végében Girisics Márton. Kereszt a Szent Margit kápolnánál: 1869-ben emelt kőkereszt, valószínűleg a település önállóvá válásának emlékét őrzi. Később a kereszt mellett épült fel a Szent Margit kápolna. A kápolna 2006-os rekonstrukciójakor a keresztet áthelyezték a Veszprémi út mellől a kápolna kertjébe, jól látható helyre.

Első világháborús emlékkereszt: az emlékkeresztet 1923-ban állították fel a Szent Ignác Templom előtt. 1979-ben a műút korszerűsítése miatt áthelyezték a temetőbe. Jelenleg a vöröskőből készült alkotás Vörösberényben a Veszprémi út mellett, a Mandulásnál található. A keresztet az első világháború áldozatainak emlékére emelték. A talapzatra vésett felirat tanúsága szerint a kereszt Toscani Lajos és Kázmér almádi kőfaragók munkája. Felirata: „FELTÁMADUNK az 1914-1918 VILÁG HÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINK EMLÉKÉRE EMELTETTE A rom. kat. ifjúság és a jó szívű adakozók”

Balatonalmádiban ma is álló vallási szobrok

Nepomuki Szent János szobor: barokk stílusú műalkotás, a 18. század közepén készült. A festett szobor hagyományos beállításban ábrázolja Nepomuki Szent Jánost. A hasonló ábrázolásokon túl a jellegzetes vöröshomokkő posztamens különbözteti meg, így is jelezve, hogy a közösség mennyire sajátjának érzi. Ezek a szobrok több helyütt folyóvizeknél, hidaknál állnak, mivel ő az úton és vízen járók védelmezője is. A szoborról információt Horváth József könyvében olvashatunk: „Az 1846-os egyházlátogatási jegyzőkönyv említést tesz egy szoborról, melyet tévesen Keresztelő Sz. János szobrának nevez, holott valójában Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. Hajdan a templomtól Almádi felé vezető út hídjánál állt. A háború idején egy katonai jármű ledöntötte s a szobor megrongálódott. 1948-ban a hívek új talapzatot készítettek számára. A legújabb utcarendezés során a talapzatát elbontották és a szobor jelenleg ideiglenesen magánterületen áll." A szobrot 1995-ben Majbó Gábor vezetésével felújították és visszahelyezték eredeti helyére.

Hivatkozás