Épített kisemlékek, szobrok

A Könyvtár wikiből

Balatonalmádi Értéktár - Épített örökség

Kopmpolthy Tivadar emlékmű
Kompolthy szobor 001.jpg
Helye: Balatonalmádi, Martinovics utca
Felavatva: 1928
Alkotó(k): Csiszár Gyula
Anyaga: vöröskő, bronz plakettel
Felirat:
Kompolthy Tivadar hírlapíró, a Balaton kultusz első uttörőjének emlékére emeltette az Almádi Kör. 1928



Kompolthy Tivadar emlékmű

Balatonalmádiban, a Remete patak mellett található emlékmű Kompolthy Tivadar újságíró-nyomdatulajdonosnak állít emléket, aki a Balaton-kultusz lelkes híve volt és Balatonalmádi település életében jelentős szerepet játszott.

Az alkotást 1928. szeptember 2-án avatták fel.

Anyaga: vörös homokkő bronz plakettel, amelyet Csiszár Gyula szobrászművész készített.

Kompolthy (1881-ig Schreiber, azután Kompolti majd Kompolhi) Tivadar 1852. április 19-én született a Szepes vármegyei Szomolnokon. 1870-ben Fiuméban tengerésznövendék, majd egy év múlva végzett a Collegio Nautico e Commerciale tengerészeti főtanodában. Ezen év végén két társával elhagyta az osztrák-magyar tengerészetet, áthajózott az USA-ba, majd megfordult Dél-Amerikában és Afrikában. 1873-ban tért haza.

1875–76-ban a Veszprém hetilap felelős szerkesztője lett, majd három évig ismét tengerészként szolgált. 1878. év elején hazatért, és megnősült, és hosszújáratú tengerészkapitányi vizsgát tett. 1880-tól a Veszprém és melléklapja, a Hivatalos Értesítő felelős szerkesztője és kiadója, majd 1881. október 1-jén megalapította a Veszprémi Független Hírlap című hetilapot, melyet saját tulajdonú Petőfi nyomdájában nyomtatott. A lapnak 16 éven át felelős szerkesztője. 1896. végén mint kiadó a nyomdával együtt eladta a hetilapot – e lapból lett a Veszprém vármegye. 1889. február 16-án kiadta az Almádi Híradót, melynek egyetlen száma jelent meg, ezt ő is szerkesztette. 1897-ben fia akadémiai tanulmányainak idejére Fiumébe költözött – rövid ideig a Fiume c. folyóiratot is szerkesztette –, majd Budapesten élt. 1883-tól az Almádi Fürdő Rt. jegyzője, a fürdőhely fejlesztője, népszerűsítője.

Almádiban telket vásárolt, házat épített a Remete patak mentén. A villa előtt áll ma az emlékmű, a róla elnevezett utca és a Martinovics utca elágazójánál. Szívesen tartózkodott itt, városunkban. 1907. november 30-án halt meg Budapesten. Kompolthy életútja, Almádihoz kapcsolódó tevékenysége szép példája annak, hogy távolról érkezve is milyen komoly szerepe lehet valakinek egy település történetében.

Véghely Dezső emlékpad
Veghely szobor.jpg
Helye: Balatonalmádi, Szent Erzsébet liget
Felavatva: 1914
Alkotó(k): Bődy Henrik
Anyaga: vöröskő
Felirat:
Szentkirályszabadjai Véghely Dezső emlékének az Almádi Kör 1914



Véghely Dezső emlékpad

1914. augusztus 9-én avatták a vörös homokkőből faragott emlékpadot, amely Véghely Dezső munkásságának adózik tisztelettel a Szent Erzsébet ligetben, az Öregparkban. Véghely Dezső történettudós Veszprém vármegye alispánja volt, ő kezdeményezte a park létrehozását.

Az emlékpad obeliszkjén látható Véghely-portré Bődy Henrik szobrászművész alkotása.

1840-ben, Veszprémben született. A középiskolát a Pápai Református Kollégiumban, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1875-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Veszprémben ügyvédi irodát nyitott. A Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben megjelent írásaival hívta fel magára a figyelmet. 1875-ben Veszprém város, 1878-tól Veszprém vármegye főjegyzője, 1881-ben alispánná választották, ez utóbbi funkciót haláláig töltötte be. Megbízást kapott Veszprém megye monográfiájának megírására, de betegsége miatt a nagy munkát nem tudta elvégezni. Nagy mennyiségű forrásanyagot, számos oklevelet gyűjtött a monográfiához, ezt ő és utódai veszprémi lakásán tárolták. Az épület a második világháborúban bombatalálatot kapott és az értékes gyűjtemény megsemmisült. 1884-ben vásárolt Balatonalmádiban egy szőlőben épült pince-présház épületet. A ház már 1858-ban állt, ezt átépítették, bővítették, így a Véghely-villa Almádi egyik legrégebbi és legnagyobb nyaralója lett. Véghely nagyon kedvelte Almádit, a nyári időszakot rendszeresen itt töltötte, itt írta például az 1886 júliusában elkészült „Emléklapok rendezett tanácsú Veszprém város életéből” című munkáját. A nyaralóépület viszonylag kis változtatással ma is áll. A toronyszobában volt a családi levéltár, amelyben irataikat őrizték. Sajnos a háború során kirabolták, emiatt a helytörténet szempontjából igen értékes adatok semmisültek meg. Az épület pincéje „Kakas csárda” néven ismert. A villa mind jelentőségénél, mind állapotánál fogva érdemes helyi védelemre. A Balaton iránti vonzalma mellett aktívan részt vett a település közéletében és fejlesztésének előmozdításában. A nevéhez is köthető az almádi park és kikötő közvilágításának, a telefonhálózat kiépítésének a szorgalmazása. Tudományos folyóiratokban számos tanulmánya jelent meg. Több oklevélgyűjtemény kiadásában vett részt. A veszprémi Alsóvárosi temetőben nyugszik

Irredenta örökmécses

A Sóhajok hídja mellett álló vörös homokkőből épített emlékművet 1928. augusztus 5.-én avatták fel. Az örökmécses eredeti állapotában maradt fenn, az eredeti táblára - ami ma is látható rajta - 1948-ban új emléktáblát helyeztek el, a "Magyar! Emlékezz nemzetünk szabadságáért 1848-1849 években küzdő dicső nagyjainkra." Így, az 1848–49-es hősök emlékművének átkeresztelve mentették meg. A rendszerváltás után a fedőtábla eltávolításra került, így ma újra eredeti felirata látható.

Kossuth Lajos mellszobra

Holló Barnabás szobrász munkája.

A Szent Erzsébet liget legkeletibb szobra, a Liget Kávézó mellett találjuk.

A Vasárnapi Újság fényképes tudósítással számolt be az 1903. augusztus 23-án lezajlott eseményről. Több országgyűlési képviselő mellett Kossuth Ferenc is részt vett az ünnepségen. Az ünnepi szónok Eötvös Károly volt.

Petőfi Sándor mellszobra

Hely: Öregpark (Szent Erzsébet liget), kikőtő mellett

Anyaga: bronz, vörös homokkő

Állíttatta: Almádi Kör (közadakozásból)

Avatás: 1902. július 31. második helyén: 1994. március 15.

II. Rákóczi Ferenc mellszobra

A szobrot 1913 és 1920 között avatták. A vörös homokkő talapzaton álló bronz alkotás Holló Barnabás szobrászművész munkája.

Cimer.jpg
"Almádi emlékművei művészetileg kiemelkedő alkotások. A Kompolthy, a Kossuth, a Petőfi, a Rákóczi és a Véghely- emlékművek országosan ismert neves embereknek állítanak emléket, az Irredenta örökmécses pedig egyedülálló értékünk, hiszen eredeti állapotában maradt fenn a háború utáni évtizedekben."

A Balatonalmádi Értéktárba bekerült az Értéktár Bizottság 1/2014. (II. 24.) VÉBH sz. határozata alapján


Hivatkozások