Ünnepeltünk
Örömünkre szolgált, hogy az idei márciusi ünnepségsorozat városunkban új színfolttal gazdagodott. A fiatalok is megmozdultak, s március 15-e előestéjén a város lakosságát a padlásgalériába invitálták, amely erre az estére átalakult színházzá. A szereplőgárdát általános iskolások, gimnazisták s fiatalos szellemű felnőttek alkották. A városi énekkar műsora után az Emlékmű című kompozíciót táncolta a Papp Szabó Györgyi által vezetett és koreografált csoport. Nagy sikert aratott a Lila esernyő című színházi avantgárd kompozíció, amelynek szerzői a Balatonalmádi Irodalmi Kör tagjai, résztvevői pedig a gimnáziumból verbuválódott színészgárda volt. Ragyogó fény és hangeffektusok, extravagáns színpadi megoldások tűntek fel ezen az estén, minden dicséret megilleti a szerzőket, a színészeket, a technikai gárdát és nem utolsó sorban a közösségi ház dolgozóit. Szentkuti Marianne képriportjával szeretnénk illusztrálni ezt a nagyszerű estét, amely vagy húszperces vastapssal ért véget, majd a fiatalság fáklyákkal és énekszóval vonult át a közösségi házba, ahol táncházon vettek részt. Igen, így kell ünnepelni, együtt fiatal és idős, egy célért, egy nemzetért.
Március 15-én délelőtt a városi ünnepség sok érdeklődő jelenlétében zajlott, ahol kiemelkedett az újszerű program-összeállítás, amelynek vezéregyénisége Néma Frigyes tanár, dalénekes volt.
Az ünnepi megemlékezést Schildmayer Ferenc képviselő tartotta, aki beszédében visszaemlékezett a régió régi márciusai, s a múlt tiszteletén keresztül hajtott fejet a jelennek. Az ünnepség koszorúzásokkal ért véget.
Emlékezés 1948 márciusára
Tisztelt ünneplő közönség, almádi polgárok! Tisztelt hölgyeim és uraim!
Amikor felkérést kaptam a mai ünnepi beszéd megtartására, azonnal felmerült bennem a gondolat: mi újat lehet még mondani a forradalom kitörésének 144. évfordulóján? Ez az az ünnep, amelyik még a legzivatarosabb háborús időkben is megtartásra került — esetleg csak az ország egy részén —, természetesen mindenkor hozzákapcsolva a politikai aktualitásokat, hivatkozva a hazafias érzésekre, az igaz magyar hazafiságra. Ha lehetséges lenne egyszerre látnunk, hallanunk az eddig elhangzott összes ünnepi beszédet, ugyancsak nagy zavar keletkezne bennünk, mi is történt 1848. március 15-én valójában, ki mit akart, ki az igaz hazafi? A feloldást bízzuk a történészekre.
Jó lenne az akkori almádi események felidézésével ünnepelni a mai napot. Ez nem lehetséges, mert városunk abban az időben még dézsmás szőlőhegy volt, talán 40-50 lakossal. A jelentős számú veszprémi illetőségű szőlőbirtokos között volt egy személy, Francsics Károly borbélymester, aki hatkötetes, több mint 3000 oldalas, kéziratos naplójában 1827-től az 1870-es évek végéig részletesen leírta a veszprémi és környékbeli eseményeket. Az 1848-as szabadságharc veszprémi eseményeit folyamatosan követi, de a napló többszáz oldalát idézni nem lehet, nézzük meg, hogyan zajlottak le az első négy nap történései, részben szó szerint, részben kivonatosan idézve:
„17-én és 18-án a pesti vásárról jöttek haza veszprémi lakosok, kereskedők, mesteremberek, s mindegyik hozott magával egy-egy árkus nyomtatott papirost, melyekre a 12 pontok valának nyomtatva nagy bötűkkel. Továbbá ezen vásárról hazajött lakosok nem győzték beszélni, hogy mily nagy lázadás ütött ki Pesten 15-én. Csuda dolgokat beszéltek, melyeket mi ámulva hallgattunk, s mosolyogva kérdeztük egymást, hogy igaz lehet-e ez?”
19-én délután a veszprémi megyeházba egy sürgöny érkezett ezen felirattal. „A felelős magyar minisztérium elnökétől Rosos István első alispán úrnak sietve.” Ennek híre mint a futó tűz azonnal szétfutott a városban, de mit foglalt magában, senki nem tudta.” Ezen naplóbejegyzéssel örökítette meg Francsics a forradalom hírének hivatalos vételét Veszprémben.
A következő napon, 20-án, reggel a piactéren óriási tömeg volt, alig lehetett mozogni, és vonultak le a Hosszú utcába. Elöl egy napszámosforma ember rövid szárú pipájából erősen füstölve, vitte kevélyen a nemzeti lobogót, amelyen az Éljen a szabadság és az igazság felirat látszott.
A tömeg megkerülte a várhegyet és a váron keresztül újra a térre érkezett, ahol meghallgatták Kolozsvári Sándor és Cseresnyés István főszolgabíró szép beszédeit. Utóbbi hazaküldte és munkára intette az ünneplő népeket, a tér kiürült.”
„Délután egy új népcsoport gyűlt a városháza eleibe, egyik be, a másik ki, jöttek-mentek annak kapuján. Néhány perc múlva ismét lobogtak a zászlók mind a városházán, mind a tűztornyon.” Jött a főszolgabíró és be akarta szedetni a zászlókat, de nem volt foganatja parancsának. Alkonyatkor a hajdúk szigorú paranccsal mentek minden házhoz, hogy minden ablakban gyertya világítson. A céhek tagjainak pedig lámpásokkal és fáklyákkal kellett a téren megjelenni, melynek következtében esti nyolc órakor olyan világos volt, mintha az egész város tűzben lett volna” — olvashatjuk a naplóban.
A lámpás, fáklyás tömeg felvonult a várba, ahol Rosos alispán beszélt röviden, majd ismét a térre vonultak, ahol Kolozsvári Sándor az úri kaszinó lépcsőjéről elmondott rövid beszéde után befejezték az ünneplést és hazavonult a nép.
E néhány idézettel, valamint kivonatos ismertetéssel bepillantást nyerhettünk történelmünk egyik igen nagy és dicső eseményének, az 1848-as forradalomnak néhány napjába, ahogy azt egy vidéki városi polgár látta és leírta. A naplóban tovább folytatódik az események leírása. Csak az 1848-as év történései több mint száz sűrűn teleírt oldalt tesznek ki. Bármennyire érdekes lenne, itt most nem lehet feleleveníteni. Almádi szőlőhegy, illetve a birtokosok számára azért is jelentős volt a forradalom, mert a dézsmát az új törvények eltörölték és nem kellett többé a szőlőtermés tizedét a földesúrnak beszolgáltatni.
Tisztelt ünneplő közönség!
E rövid megemlékezésben kívántam feleleveníteni azt, hogy a magyar nép forradalma hogyan terjedt át Pestről a mi vidékünkre és miként élte meg annak első négy napját a napló írója, Francsics Károly veszprémi borbélymester és almádi szőlőbirtokos.
Forrás
Új Almádi Újság 1992. (3. évf.) 4. szám, 6. p.